Külföld

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök váratlanul Hollandiába érkezett

Váratlanul Hollandiába érkezett szerdán késő este Volodimir Zelenszkij.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök váratlanul Hollandiába érkezett
Zelenszkijnek ez az első látogatása Hollandiában
Fotó: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki

Az ukrán elnök az amszterdami Schiphol repülőtéren szállt le egy, a finn fővárosból, Helsinkiből érkező holland kormánygéppel, majd rendőri kíséret mellett autókonvoja Hága felé hajtott el – derült ki a NOS helyi televízió által készített videófelvételből.

Holland törvényhozók a Twitter közösségi oldalon megerősítették, hogy csütörtökön Hágában találkozót terveznek Zelenszkijjel.

Az ANP holland hírügynökség jelentése szerint az ukrán elnök Mark Rutte holland miniszterelnökkel is találkozik, és Nincs béke igazságszolgáltatás nélkül Ukrajnának címmel beszédet mond Hágában.

Zelenszkijnek ez az első látogatása Hollandiában. Korábban Finnországban találkozott az északi országok vezetőivel egy csúcstalálkozón, amelyen arról biztosították, hogy addig támogatják, amíg szükség van rá.

Antony Blinken külügyminiszter közleménye szerint ezúttal 300 millió dollár (mintegy 110 milliárd forint) értékben küldenek felszerelést az amerikai hadsereg készleteiből. A szállítmány tartalmaz HIMARS mobil rakétatüzérségi és egyéb rakétakilövő eszközökhöz használható rakétákat, valamint tüzérségi és harckocsilőszereket, harckocsi-elhárító fegyvereket, rakétákat, kisebb fegyvereket lőszerrel, teherutókat és egyéb szállítóeszközöket, valamint pótalkatrészeket.

Az amerikai összesítés szerint az újabb szállítmány a 37. amerikai katonai csomag, amelyet az Egyesült Államok készleteiből bocsátanak Ukrajna rendelkezésére önvédelmi célokra Oroszország ellen.

Kapcsolódó írásaink