Külföld
Kennedy felsorolta az USA Oroszországgal szemben elkövetett stratégiai hibáit
Legyünk őszinték, ez az USA háborúja Oroszország ellen

Az amerikai elnökjelöltségért induló demokrata politikus azt is mondta, hogy Washingtonnak vagy meg kellett volna hívnia Moszkvát a NATO-ba, vagy fel kellett volna bontania az oroszellenes szövetséget a hidegháború után.
Sok éven át hallgatnunk kellett volna Putyinra. Kötelezettséget vállaltunk Oroszországnak, Gorbacsovnak, hogy a NATO-t egy centivel sem mozdítjuk kelet felé. Aztán megtettük, és hazudtunk – mondta Kennedy az Unherd nevű kiadványnak.
Ahelyett, hogy felajánlotta volna Oroszországnak, hogy integrálják a Nyugatba, ahogy azt 1991-ben sok diplomata sürgette, az USA kiterjesztette a NATO-t a határaihoz.
–Mi más célja van a NATO-nak, mint Oroszországgal szemben állni? Ha kezdettől fogva ellenséges módon fordulunk Oroszországhoz, akkor természetesen a reakciójuk is ellenséges lesz – mondta Kennedy.
A 2014-ben Kijevben történteket „lényegében az USA által támogatott államcsínynek” nevezte, felidézve azt a hírhedt telefonbeszélgetést, amelyben Victoria Nuland „kézzel választott ki egy új kabinetet”, amely ellenséges volt Moszkvával szemben.
„Ha Mexikó ezt tenné, majd elkezdene gyilkolni – 14 ezer orosz embert ölt meg Donbasszban az ukrán kormány -, ha Mexikó ezt tenné a külföldre szakadt amerikaiakkal, egy másodperc alatt lerohannánk” – mondta Kennedy, hozzátéve, hogy Putyin „többször is azt mondta nekünk: ezek vörös vonalak, ha ezeket átlépitek”.
Az amerikai vezetőknek képesnek kellene lenniük arra, hogy „beleéljék magukat a másik helyébe”, ahogyan nagybátyja, John F. Kennedy tette ezt 1962-ben, a kubai rakétaválság idején, amikor visszalépett a nukleáris háború széléről, amit minden tanácsadója sürgetett.
Kennedy elítélte Ukrajna „barbár és illegális invázióját”, Putyint pedig „gengszternek” és „zsarnoknak” nevezte, de azt mondta, hogy a konfliktust gyorsan kell rendezni, mert az USA már „300 ezer ukrán állampolgárt feláldozott” a harcban.
Miközben a Fehér Ház humanitárius missziónak állította be a Kijevnek nyújtott segítséget, “minden egyes lépésünk a konfliktus kiterjesztését és a vérontás maximalizálását szolgálta” – mondta.
„Legyünk őszinték: ez az USA háborúja Oroszország ellen, hogy lényegében feláldozzuk az ukrán fiatalok virágát a halál és a pusztítás vágóhídján a neokonok geopolitikai ambícióiért, hogy Moszkvában rendszerváltás történjen” – mondta Kennedy.
Hozzátette, hogy azok az emberek, akik a problémát létrehozták, nem képesek a probléma megoldására.
Az általa javasolt megoldásról kérdezve Kennedy azt mondta, hogy valami olyasmi működhetne, mint a minszki megállapodások, az Ukrajna semlegességének elfogadása és a nukleáris rakétaindító állomások eltávolítása Oroszország határairól – olvasható a portálon.