Külföld
Nagy-Britannia megkezdte állampolgárainak kimenekítését Szudánból
Ugyanezt Magyarország már hétvégén megtette

A brit külügyminisztérium ugyancsak kedden közzétett tájékoztatása szerint az RAF repülőgépei a szudáni főváros, Kartúm közeléből, egy légitámaszpontról szállnak majd fel. A tárca szerint a járatokra azok jelentkezhetnek, akiknek brit útlevelük van. Jogosultak emellett a brit állampolgárok nem brit állampolgárságú közvetlen hozzátartozói is, ha van érvényes nagy-britanniai beutazási engedélyük.
A keddi külügyi tájékoztatás szerint London dolgozik azon, hogy a brit állampolgárok „más kilépési pontokon" is elhagyhassák Szudánt, de a minisztérium erről egyelőre részleteket nem közölt.
Andrew Mitchell külügyi államtitkár szerint jelenleg hozzávetőleg négyezer brit tartózkodik Szudánban, közülük eddig kétezren kértek segítséget a távozáshoz.
A brit fegyveres erők a hétvégén már evakuálták a brit diplomáciai személyzetet az afrikai országból. A műveletben a brit hadsereg különleges feladatokra kiképzett alakulatai is részt vettek.
Ben Wallace brit védelmi miniszter vasárnap közzétett írásos tájékoztatásában közölte, hogy a brit diplomatákat és hozzátartozóikat is a Kartúm közelében lévő egyik repülőtérről szállították el. Wallace beszámolója szerint katonai műveletről volt szó, amelyet a brit fegyveres erők az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és más szövetségesekkel vállvetve hajtott végre. A védelmi miniszter szerint a diplomaták evakuálásában a brit hadsereg 16. légi szállítású támadódandárja, valamint a királyi tengerészgyalogság és a légierő több mint 1200 tagja vett részt. Ben Wallace egyenes utalást tett tájékoztatásában arra, hogy a diplomatákat kimenekítő brit kontingens Ciprusról indult Szudánba. A miniszter úgy fogalmazott, hogy szeretné kifejezni háláját minden partnernek, beleértve Ciprust.
Nagy-Britannia két hatalmas támaszpontövezetet tart fenn Ciprus déli partvidékén, mindkét terület szuverén brit térségnek számít.
James Cleverly brit külügyminiszter a kartúmi diplomáciai közösséget ért közvetlen fenyegetésekkel indokolta a brit diplomaták kimenekítésére indított katonai műveletet. Közölte, hogy Nagy-Britannia átmenetileg bezárta szudáni nagykövetségét, és máshova telepíti a képviselet személyzetét.