Külföld
„Közröhejbe fulladt a voksolás Észak-Koszovóban”
A jogosultak négy százaléka sem vett részt a voksoláson

A szerbek nem engedik, hogy olyanok vezessék Észak-Mitrovicát, Leposavićot, Zvečant és Zubin Potokot, akik mindössze a voksok egy-két százalékát nyerték el – jelentette be hétfőn a Szerb Lista. Mint a Vajdaság Ma hétfői cikkéből kiviláglik, a vasárnapi, szerbek által bojkottált észak-koszovói polgármester választások után Milan Radoičić, a párt alelnöke a formáció és a saját nevében nyilatkozva köszönetet mondott az említett települések lakosainak, hogy bizonyították hazaszeretetüket, méltóságukat, és becsületüket.
Utalt rá, szerinte rajtuk múlik, hogy Belgráddal és Aleksandar Vučić elnökkel folytassák a harcot a béke megőrzéséért. Reményét fejezte ki, hogy mindenki jól megértette azt az egyértelmű üzenetet, amelyet az észak-koszovói szerb nép vasárnap a választások bojkottálásával küldött nekik.
A referendumon a részvételi arány csupán 3,47 százalékos volt – közölte a a pristinai Központi Választási Bizottság.
Kapcsolódó hír, hogy Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság vezetője a jasenovaci horvát usztasa haláltábor áldozatainak emlékére rendezett hétfői eseményen a hazája és Szerbia egyesülésére szólított fel. Dodik szerint Bosznia-Hercegovina nem tartható fenn a jelenlegi állapotában.