Külföld
Biden az Egyesült Államok és Kolumbia szorosabb együttműködését akarja
A tárgyalást megelőző közös sajtótájékoztatón a két elnök újságíróknak elmondta, hogy a zárt ajtós találkozón főként olyan kérdésköröket vesznek napirendre, amelyekben a két ország egy álláspontot képvisel. A többi között ilyen egy „egyesített, egyenlő, demokratikus és gazdaságilag ígéretes” nyugati félteke kiépítése, amelyben „Kolumbia kulcsfontosságú” szereppel bír” – mondta Biden. Ennek fontos része a karbonsemleges gazdaság minél hamarabbi megteremtése is, amely a 2022 nyarán beiktatott Gustavo Petro választási programjának egyik legfőbb eleme volt.
Biden méltatta Petro „őszinte és erős elkötelezettségét a béke és az emberi jogok mellett”, utalva a kolumbiai államfő jelentőségteljes béketárgyalásaira az országban 1960 óta tevékenykedő gerillákkal.
Kolumbia első baloldali elnöke tavaly év végén jelentette be, hogy kormánya fegyverszünetet kötött több fegyveres csoporttal, köztük a Nemzeti Felszabadítási Hadsereggel (ELN) június végéig.
Biden megköszönte továbbá kolumbiai hivatali kollégájának azt a vendégszeretetet és támogatást, amelyet Bogotá a venezuelai menekültek irányában tanúsított. A tárgyalás során Petro ugyan szót emelt a Venezuela elleni szankciók eltörléséhez, a washingtoni vezetés azonban nem hajlandó ezen kérdésben tárgyalni mindaddig, amíg Nicolas Maduro tekintélyelvű venezuelai elnök le nem mond, és ki nem ír új választásokat.
Kolumbia kiállt a Maduro miatt bevezetett washingtoni kezdeményezésű szankciók mögül, s több kétoldalú tárgyalást is folytatott a szomszédos dél-amerikai országgal. Jelenleg mintegy kétmillió venezuelai menekült él Kolumbiában, akiknek Bogotá tízéves tartózkodási engedélyt biztosított. Korábban már több kolumbiai vezető is szót emelt, amiért kevesellték a nemzetközi segítségnyújtást a Kolumbiában tapasztalható, fokozódó migrációs nyomás ügyében.
„Szorosan együttműködünk regionális partnereinkkel, hogy segíthessünk Kolumbiának megküzdeni ezzel a kihívással” – emelte ki Biden.
A bogotái és washingtoni vezetés emellett a kábítószerkereskedelem terén is eltérő álláspontot képvisel, ezért Petro korábban már erős kritikával illette az Egyesült Államok „elbukott” drogpolitikáját, amely nagy kontrasztban áll a bogotái irányelvekkel: Washington nemtetszésére Petro inkább a pénzmosás és a nagyszabású kábítószer-kereskedők elleni küzdelemre helyezi a hangsúlyt, s nem szüntette be a kokacserje-ültetvényeket.
A tárgyaláson Petro ismét elutasító véleményét hangoztatta Washington drogpolitikáját illetően, ám elmondta, hogy az illegális kábítószer-kereskedelem elleni dinamikusabb együttműködés érdekében a több segítséget kért Bidentől olyan eszközök terén, mint a hajók és drónok, amelyekkel hatékonyabb munkát tudnak végezni.