Rossz fizetésért hullik a zsoldos Ukrajnában

– Sokféle hír kering arról, hogy mennyi és milyen nemzetiségű zsoldos harcol az ukrán oldalon. Akad erre szakmai becslés?

– Néhány ezres nagyságrendet kell elképzelni. Korábban ennek a többszöröse volt, de a véres történések és hírek elvették az újonnan érkezők kedvét. A nemzetiségekről a sajtóban pedig eléggé sokat lehetett olvasni, úgy gondolom, ebben magam sem tudnék újat mondani.

– Akkor nézzük másfelől, ezekre az emberekre milyen előírások vonatkoznak? Ugyanannak a szolgálati szabályzatnak a hatálya alá esnek, mint rangtól függetlenül bármelyik helyi baka – vagy esetleg speciális a jogállásuk?

– Ha valaki egy kormányzat által fenntartott hivatásos hadsereg szerződött partnere, akkor annak az állományába tartozik, s így rá ugyanúgy vonatkoznak a genfi konvenciók és a nemzetközi szerződések, mint bármelyik másik sorozott társára. És természetesen a szolgálati szabályzatban lefektetett jogok és kötelességek is hasonlóan mérvadók reá nézve.

– És mi van azokkal, akik puszta „lelkesedésből” vagy idegen államok érdekei mentén, de hivatalos papírok híján állnak be a lövészárokba?

– Ha valaki nem egyenruhában, pláne nem beazonosítható módon vesz részt a harcokban, hanem például civilben hajt végre bármilyen akciót, akkor annak esetleges elfogása után nem túl rózsásak a kilátásai. Emlékeztetnék arra, hogy az oroszok a háború elején kijelentették, ezeket a zsoldosokat nem fogják a nemzetközi törvények szerint kezelni, hanem egytől-egyig elítélik őket. A mondás szerint halálra. De persze ez alatt nem azt kell érteni, hogy egy ilyen embert a bíróságról egyenesen a vesztőhelyre visznek. Inkább arra utalok, hogy az érintettek kiváló cserealapot jelenthetnek bizonyos politikai alkuk nyélbe ütésére.

- Teszem föl ide sorol a fogolycsere?

– Akár szimplán az. Ám ezen túl azért léteznek másféle opciók is. Hiszen az, hogy valakit szabadon engednek, csak egy, olykor kétségtelenül látványos, pláne hálás és sajtóhíres történés, ám ritkán derül ki pontosan, hogy a másik fél mit adott-kapott pluszban az ellenfél emberein túl. Kár lenne tagadni, soha nem jó dolog hadifogságba esni. Ilyen szempontból a „sima” ukrán katona akár még messze jobban is járhat, mint egy beöltözött, pláne civilben összeszedett zsoldos. Az első világháborúban még létezett egyfajta humanizmus, de a második esetében már nem annyira volt jellemző a gondoskodás. Ha az egyik félnek a saját katonáinak az élelmezése, egészségügyi ellátása, szállásolása és fuvarozása is gondot okoz, akkor az erőforrásait nem az elfogottakra fogja pazarolni. Pláne, ha azok esetleg idegen országok állampolgárai.

– Ez akár magyarázhatja az atrocitásokat is?

– Szerintem erre nincs mentség, pláne magyarázat, de ettől még előfordul. Sokféle módja van annak, hogy az emberekkel miként lehet bánni. S akad itt még valami, amit a civilek nehezen értenek meg. Jelesül arra gondolok, hogy igazán nem is a beosztott, hanem a parancsnok személye, annak habitusa és magatartása az, amely döntő tényező a hadifoglyok életében. Ha valaki bármit elnéz az beosztottaknak, ott érthető okokból látványosan csökken az elfogottak túlélés esélye.

– Pusztán a háborús stressz, ha tetszik miliő magyarázná azt, hogy gyakorta a „hétköznapi” emberek is kilépnek a tisztesség keretei közül?

– A harci fáradtság, a kimerültség és a lelki terhek folyamatossága mind oda hatnak, hogy az embernek a szokatlan, a véres, az instant halálos veszedelem lesz a „természetes”. Ha valamit nagyon régen kell elviselni - vagy éppen ellenkezőleg, a polgár teljességgel váratlanul csöppen egy olyan szituációba, ahol emberek - bajtársak - halnak meg, akkor ott viszonylag könnyen felborulhatnak a viselkedés alapvető szabályai. És ekkor még szót sem ejtettünk az első világégést idéző, több száz kilométeres lövészárok rendszerekről, melyekben a hétköznapok pont annyira esnek távol az egyén komfortzónájától, mint Makó Jeruzsálemtől.

– Az ember a híreket nézve azt hiheti, a zsoldosokat automatikusan az első vonalba tolják. Ez igaz, vagy azért árnyaltabb a kép?

– Úgy fogalmaznék, inkább igaz. Hiszen bár jó pár speciális tudású önkéntes is dolgozik az ukrán oldalon, de ezek kétségtelenül kevesebben vannak, mint akik a fronton kúsznak-másznak, bujkálnak a romok között.

– Mennyit lehet ezzel keresni?

– Én legutóbb több forrásból is úgy értesültem, hogy átlagosan három- háromezer-ötszáz dollárt.

– Pestiesen mondva: ez most komoly?! Akad ember, aki ennyiért egy idegen államban kockára veti az életét?

– Eleinte öt-hatezer dollárokról volt szó, de aztán a díjak lementek. Éppen ezért nem is igazán értem, hogy valakinek ez így, ebben a formában és ilyen fizetés mellett megéri.

– Az ilyen „vállalkozó” mit remél? Zsákmányt, mint hajdan a római légionáriusok?

– Meglátásom szerint az érintettek az ideológiát és/vagy a kalandkeresést teszik első helyre. Természetesen borítékolható, hogy a messze hátul, a nagyon szegmentált szolgálatot ellátók ennél akár kétszer is többet kapnak a számlájukra, de mint az előbb is jeleztem, ez biztos ritkább.

– Mi történik olyankor, ha valaki meggondolja magát, és mégis inkább hazamenne a szeretteihez?

– Ez kis eséllyel fog neki sikerülni. Több forrásból úgy értesültem, hogy az egyes szerződések eleve nem szabott időre, hanem a „háború végéig” szólnak. S e kettő nem egészen ugyan azt az intervallumot takarja. Ezen túl pedig az ukrán fél mindent megtesz, hogy a zsoldosok közül senki ne hagyhassa el azt a posztot, ahová helyezték. A hátországot szigorúan ellenőrzik, az utakon ellenőrző pontok állnak és akkor még a határon is át kellene kelnie valahol. Természetesen azokat, akik a mögöttes területen ingyen és önként jótékonysági célokból dolgoznak - orvos, nővér, logisztikus - azokat erővel senki nem tartja vissza.

– Ki fogadja föl az ukrán oldalon küzdő zsoldosokat?

– Erre a kérdésre viszonylag egyszerű felelni, lévén ez maga a kijevi védelmi tárca. Azt azonban már nehezebb megmondani, hogy a minisztérium konkrétan honnét és kitől kapja a juttatásaikat. S itt vissza is kérdezhetnék, ki pénzeli az egész háborút?!

– Miként bánnak az idegenekkel a helyiek?

– Aki önként és ingyen megy segíteni, azokat örömmel fogadják. Aki viszont zsoldosként áll be a hadseregbe, azokkal szemben szigorúbbak az elvárások. De mondjuk ha valaki zsoldért önként odamegy, akkor nem is nagyon háboroghat amiatt, hogy az érkezése után nem sokkal kiküldik a tűzvonalba.

– Mennyi ideig tartható fönt ez a zsoldosrendszer Ukrajnában?

– Nem vagyok jós, de úgy vélem, már nem sokáig.

– Lehetnek kint magyar állampolgárok az ukrán oldalon?

– Tudjuk, hogy honfitársaink a világ számos konfliktuszónájában ott vannak. Ha valaki a pénz vagy az ideológia mentén mindenáron Ukrajnába óhajt menni, akkor - például - a lengyeleken keresztül ezt meg fogja tudni oldani. Ám ez a kormány erőfeszítéseivel ellenkező irányba mutat, így semmiképpen nem szerencsés ötlet. Az ismeretlenséget persze ettől még odaát garantálhatják neki - akár a lengyelek is.