Külföld

Európa nagy lesz vagy nem lesz

A Covid-járvány és az ukrajnai háború szomorú tapasztalata, hogy az unió jelen formájában képtelen hatékony válaszokat adni a kihívásokra

A francia köztársasági elnök víziója egy erős és önálló cselekvésre kész Európáról nem újkeletű, mégis komoly hullámokat vert az Atlanti-óceán mindkét partján. Miért hozakodott elő a „stratégiai autonómia” gondolatával a Covid-járvány után és az ukrajnai háború árnyékában Emmanuel Macron? Valóban meg akarja reformálni az uniót, hogy egy „harmadik pólussá” válhasson a deglobalizáció korában, vagy csak a belpolitikai feszültségekről akarta elterelni a figyelmet? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Európa nagy lesz vagy nem lesz
Emmanuel Macron
Fotó: ANP VIA AFP/ANP MAG/Remko de Waal

Emmanuel Macronra minden jel szerint igaz a közhellyé vált mondás: szelet vetett és vihart aratott. A francia köztársasági elnök szavai még most, csaknem egy héttel az elhangzásuk után is izgalomban tartják a politikusokat és elemzőket szerte a világon, pedig nem először korteskedett egy önálló(bb), a sajátjait az amerikai érdekek elé helyező Európa mellett.

Az a vélekedése ugyanis, hogy az uniónak vissza kell szereznie a „stratégiai autonómiáját”, „csökkentenünk kell a függőségünket, ha meg akarjuk őrizni az európai identitást” és hogy nem futhatunk mindig „másokat követve” a világpolitikai események után, csak azoknak hat újszerűen, akik elfelejtették – vagy nem hallották meg –, mit mondott a 2019. novemberi Economistnak adott interjújában:

„Európa (…) a szakadék szélén áll. Ha nem ébredünk fel (...) jelentős a kockázata annak, hogy hosszú távon geopolitikailag eltűnünk, vagy legalábbis nem mi irányítjuk többé a sorsunkat. Ezt nagyon mélyen hiszem.”

Amennyiben ezt jóslatként fogjuk fel, beletrafált: Európa önállóan képtelennek bizonyult a koronavírus-járvány és az ukrán válság hatékony kezelésére. Az elmúlt bő három év történéseiből azonban mindenki más tapasztalatokat vont le.

Egy Európa, két út

A lengyelek és a balti országok szerint az euroatlanti integrációnak nincs alternatívája, még szorosabbra kell fűznünk a kapcsolatainkat az Egyesült Államokkal. Róma „csak” irreálisnak tartja Emmanuel Macron célját, mivel a „stratégiai autonómiához” hiányzik a legalapvetőbb feltétel: az ütőképes haderő. Spanyolországban csendes megértéssel fogadták a szavait – ott a francia köztársasági elnökre „pragmatikus álmodozóként” tekintenek, aki arra törekszik, hogy az EU élére álljon, miközben az alkalmazkodik a de-globalizáció által jellemzett zavaros globális helyzethez, nem felrúgva az együttműködést, de kikényszerítve a kölcsönösséget az Egyesült Államokkal.

A Merkel-korszakban megszokhattuk, hogy az uniót megosztó kérdésekben Berliné az utolsó szó, mostanában viszont – a Csillagok háborújából kölcsönzött fordulattal élve – időről-időre „zavart érzünk az Erőben”.

Martin Scholz (SPD) kancellár volt az első európai vezető, aki a Covid-járvány után Kínába látogatott, hogy ott hitet tegyen a két ország szoros gazdasági együttműködésének folytatása mellett, amivel kisebb koalíciós válságba sodorta kormányát. A kabinet külügyminisztere, a zöldpárti Annalena Baerbock ugyanis ahol csak lehet, lazítana Berlin és Peking kapcsolatán. Szerinte Kína egyre inkább Európa és a Nyugat „rendszerszintű riválisa”, s most azzal a felkiáltással utazott Ázsiába, hogy „helyre teszi”, amit Macron elrontott. A német vezetés tehát elvárja, hogy senki se énekeljen ki az euroatlantisa kánonból, ugyanakkor maga sem teljesen egységes a Kína-kérdés megítélésében.

A francia köztársasági elnök egy új Európa építője akar lenni
A francia köztársasági elnök egy új Európa építője akar lenni
Fotó: SARAH MEYSSONNIER / POOL / AFP

Terelés vagy valóság?

Emmanuel Macron „erős Európája” tehát támogatók nélkül maradt, de az is igaz, hogy a francia köztársasági elnökön sem látszik, hogy elszántan keresné a potens és potenciális szövetségeseit. Meglehet, azért, mert a téma felmelegítésének belpolitikai okai vannak.

Ha visszatekintünk, 2019 nehéz év volt Franciaország és Macron mozgalma számára: egymást érték a „sárgamellényesek” el-eldurvuló tüntetései, az EP-választáson Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése kapta a legtöbb szavazatot, az USA berágott a tech-cégekre kivetett extra adó miatt, az ősz végén pedig a nyugdíjreform bejelentése vitte ismét utcára az embereket. A jelenlegi helyzet hasonló: a ’22-es választásokon a köztársasági elnök mögött álló politikai tömörülés 105 nemzetgyűlési helyet veszített a megelőző eredményéhez képest, Macronra is 2 millió fővel kevesebben adták le a voksukat, s újra napirendre került a nyugdíjreform, amit ismét széles társadalmi felzúdulás kísér.

Néha úgy tűnik, Párizs a szűnni nem akaró belső feszültségekről igyekszik elterelni a figyelmet az erős külpolitikájával
Néha úgy tűnik, Párizs a szűnni nem akaró belső feszültségekről igyekszik elterelni a figyelmet az erős külpolitikájával
Fotó: ANADOLU AGENCY VIA AFP/FIRAS ABDULLAH

Az idő szorításában

Soós Eszter Petronella szerint az elmúlt egy-másfél év nem volt diadalmenet Emmanuel Macron számára: a népszerűsége nagyot esett, a nemzetközi mozgástere beszűkült. A „stratégiai autonómia” viszont egy olyan téma, amivel a többség nagyjából egyetért Franciaországban. – Vita legfeljebb a különböző „szuverenitás elemek” rangsorolásáról van, de arról nincs, hogy Európának játékban kell maradnia – fogalmazott a szakértő, s szavaiból az is kiderült: bár nem tartja gumicsontnak a felvetést, az utóbbi napokban mindenki arról beszélt, és ez jól jött a köztársasági elnöknek. Belpolitikai haszna tehát egészen biztosan volt az interjújának és a hágai beszédének, ezzel együtt Macron valószínűleg komolyan gondolja, hogy Európának a saját lábára kellene állnia.

A tagállami reakciókat illetőleg a felhördülést a sarkos megfogalmazásnak tudja be a professzor, aki feltételezi, hogy okkal történt miden: a franciák tesztelgetik az unió politikusait és a közvéleményt.

– A helyzet azonban nem kedvez Emmanuel Macronnak. Donald Trump elnöksége idején azt lehetett mondani: „Nézzétek, az Egyesült Államok bezárkózik, izolacionista politikát folytat, csak magunkra számíthatunk!” Ám Joe Bidennel Amerika visszatért Európába, a Covid és a háború pedig megerősítette a baltiak, a lengyelek és a románok atlantizmusát, akárcsak a németekét, annak ellenére, hogy bátortalanabbul ugyan, de Olaf Scholz sem tartotta korábban ördögtől valónak a „stratégiai autonómiát” – húzta alá Soós Eszter Petronella.

A Franciaország-szakértő végezetül megjegyezte: Emmanuel Macron a második, egyben tehát utolsó ciklusát tölti, amely 2017-ben lejár, és a terve grandiózus, legalább 5-10 év megvalósítani, ha egyáltalán sikerül. Vagyis szorítja az idő, ezért is hozakodhatott most elő az ötletével.

Kapcsolódó írásaink