Külföld

Robert Kennedy bejelentkezett demokrata párti elnökjelöltnek 

Nem ő az egyedüli, aki megméretteti magát Bidennel szemben

A 69 éves, koronavírus-vakcina ellenes nézeteiről ismert politikus és jogász – aki az 1968-ban merénylet áldozatává vált Robert F. Kennedy szenátor és elnökjelölt fia – már a második olyan személy a Demokrata Pártban, aki jelezte: elindul Joe Biden hivatalban lévő amerikai elnökkel szemben.

Robert Kennedy bejelentkezett demokrata párti elnökjelöltnek 
A politikus koronavírus-vakcina ellenes nézeteiről is ismert
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Christoph Soeder

Robert Kennedy szerda este hivatalosan is benyújtotta a 2024-es demokrata párti elnökjelöltség elnyeréséhez szükséges dokumentumokat az amerikai szövetségi választási bizottságnak.

A jelöltségért induló másik politikus pedig Marianne Williamson, aki márciusban „igazság és szeretet” mottóval jelentkezett be a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, és személyiségfejlesztőként a Donald Trump korábbi republikánus párti amerikai elnök által felszabadított „sötét pszichés erők” jelenlétére figyelmeztetett.

2021-ben az Instagram közösségi portál törölte Kennedy fiókját, mert megszegte az Instagram koronavírus-járványra vonatkozó felhasználói szabályzatát, miután több ízben olyan állításokat és híreszteléseket osztott meg a vírussal kapcsolatban, amelyek valótlannak bizonyultak.

A környezetvédelmi jogász Robert Kennedy az 1963-ban Dallasban merénylet áldozatává vált John F. Kennedy amerikai elnök unokaöccse.

Kapcsolódó írásaink