Külföld

A demokraták szítják a Biden-botrányt

A Demokrata Párt száműzni akarja az elnököt

Matt Gaetz republikánus képviselő a Fox Newsnak azt nyilatkozta: a demokraták rádöbbentek, hogy Joe Biden már nem szolgálja az érdekeiket és nem hasznos már számukra. Hozzátette: egyre több jel utal arra, hogy a Demokrata Párt ki akarja iktatni a vezetőjét. A politikus hangsúlyozta: az sem véletlen, hogy a titkosított dokumentumok azután kerültek napvilágra, hogy Biden egyre többet beszél arról, hogy ismét indulna az amerikai elnöki székért 2024-ben.

A demokraták szítják a Biden-botrányt
Egyre több botrány derül ki a Biden családról.
Fotó: Twitter.com

Az USA elnöke 2022-ben leginkább azért került a reflektorfénybe, mert bakit bakira halmozott. Idén fordult a kocka. Hetek óta a titkosított dokumentumok kapcsán kirobbant botrányától hangos az amerikai sajtó.

Matt Gaetz republikánus képviselő hangsúlyozta: a demokratáknak nem hozta meg a várt népszerűséget Biden, ezért inkább megválnának tőle, ehhez pedig pont kapóra jöttek a megtalált dokumentumok. Hozzátette: életszerűtlen, hogy Bident az ügyvédje „buktatja le”, majd elindul a nyomozás ellene. Az is gyanús, hogy az első iratok előkerülése után, Biden emberei nem kutattak át minden potenciális helyszínt, hogy nehogy hasonló iratok bukkanjanak fel – fűzte hozzá.

Gaetz kiemelte: két esetben van igazán ok aggodalomra, ha a Wilmingtonban lévő otthonában tárolt minősített papírokhoz Biden fia, Hunter Biden is hozzáférhetett, illetve, ha a dokumentumok Kínával vannak összefüggésben. Hozzátette: Hunter Biden akkoriban a házban lakott és köztudott volt, hogy rendszeresen fogyasztott drogokat, így bárkinek elkotyoghatott titkos információkat.

A republikánusok szerint felháborító, hogy Biden csapata hetekig titkolózott. Az első aktacsomagot november 2-án találták meg Biden egykori irodájában.

A Fehér Ház azzal védekezik, hogy nem akarták “veszélybe sodorni” az igazságügyi minisztérium folyamatban lévő vizsgálatát.

A republikánusok azt is sérelmezik, hogy a demokrata adminisztráció kettős mércét alkalmaz. Véleményük szerint Biden felhasználta az igazságügyi tárcát, hogy lecsaphasson Trumpra. Ráadásul amikor a korábbi elnöknél találtak hasonló iratokat, akkor egyből robbant a bomba és azonnal értesült az ügyről a sajtó. Biden esetében több mint két hónap telt el, mire beismerték, hogy a demokrata vezetőnél is kétes papírokat fedeztek fel.

Az pedig szintén nem vette ki jól magát, hogy az újraindulást fontolgató Biden korábban felelőtlennek nevezte Trumpot, miközben ő maga is „hazavitt” titkos iratokat. Ahogy az sem, hogy a demokrata elnök megpróbálta elbagatellizálni az ügyét.

A CNBC által közzétett legfrissebb felmérések szerint már nem csak a demokraták, hanem az amerikaiak is szeretnének megszabadulni az elnöktől.

A lakosok több mint 60 százaléka szerint Biden nem alkalmas az elnöki tisztség betöltésére.

FORRÁS: Fox News, CNBC, Washington Post, Newsmax