Külföld

Litvánia jogi lépéseket fontolgat Fehéroroszország ellen

Litvánia nemzetközi jogi lépéseket fontolgat amiatt, hogy Fehéroroszország szándékosan illegális bevándorlókat juttat Litvániába a két ország közös határán keresztül – közölte Ewelina Dobrowolska igazságügyi miniszter csütörtökön helyi médiajelentések szerint.

Litvánia jogi lépéseket fontolgat Fehéroroszország ellen
Litvánia a határ megerősítésével és határkerítés építésével válaszolt a fehérorosz akciókra
Fotó: NorthFoto

„Elegendő bizonyítékkal rendelkezünk arra, hogy a fehérorosz rezsim két éve szándékosan tol át embereket Litvániába, igyekezve biztosítani, hogy be is lépjenek a szomszéd országba” – jelentette ki a miniszter.

Dobrowolska közölte: először a külügyminisztérium fog jegyzéket küldeni Minszkbe azzal a javaslattal, hogy a vitát választott bíróság bevonásával rendezzék. Amennyiben ezt a fehérorosz fél elutasítja, pert indítanak a nemzetközi jog megsértése miatt, és legkevesebb 120 millió euró (45,2 milliárd forint) kártérítést fognak követelni a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságon. A kormány egyetért a tárca javaslatával.

Litvánia konkrétan a nemzetközi szervezett bűnözés elleni ENSZ-egyezményt kiegészítő, a szárazföldön, vizen és levegőben végzett embercsempészetről szóló jegyzőkönyv megsértésére hivatkozik Fehéroroszország részéről.

Az igényelt kártéritési összeg nemcsak a migránsok ellátásának költségét tartalmazza, hanem a határellenőrzés és az infrastruktúra fejlesztésére fordított összeget is, amely nem állt az ország rendelkezésére – mondta Dobrowolska.

A mostani lépésre azután szánta rá magát Vilnius, hogy 2021 nyarán és őszén több ezer ember próbált bejutni a fehérorosz-litván határon keresztül az Európai Unióba. Az EU tiltakozott, és azzal vádolta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezetőt, hogy szándékosan gerjeszt határválságot. Litvánia a határ megerősítésével és határkerítés építésével válaszolt a fehérorosz akciókra.

A két ország közös határa mintegy 680 kilométer hosszú.

Kapcsolódó írásaink