Külföld

A férfi, a nő és az erőszaktevő – Skócia nem kér a genderőrületből

Skóciában kiderült, hogy a férfi és a női gender mellett létezik egy harmadik nem is. Nicola Sturgeon skót miniszterelnöknek mennie kellett, mert addig csűrte-csavarta az angol nyelvet, míg végül oda lyukadt ki, hogy hazájában a harmadik gender az erőszaktevő.

A férfi, a nő és az erőszaktevő – Skócia nem kér a genderőrületből
Nicola Sturgeon azt sugallta, hogy a transzneműek hivatalos elismerését ellenző politikai ellenfelei reakciósak és bigottak
Fotó: AFP/Andy Buchanan

A botrány további eszkalálódásának elkerülése miatt gyorsan választott új elnököt a kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP), Humza Yousaf személyében. Ezzel a pakisztáni származású muszlim politikus automatikusan Skócia legelső muszlim első minisztere lett. (Ez az elnevezés a skót kormányzat fejét jelöli, és csak azért nem hívják miniszterelnöknek, mert az Egyesült Királyságban csak egy kormányfő lehet.) Az SNP-nek azért kellett új első minisztert állítania, mert Humza Yousaf elődje, Nicola Sturgeon február közepén váratlanul lemondott pártelnöki posztjáról, és így az első miniszteri bársonyszékből is fel kellett állnia.

De mire volt ez a nagy sietség, és milyen hatalmas botrány kerekedett volna, ha a pártelnöknő a helyén marad? Nicola Sturgeon hiába állt ki következetesen két népszerű programpontjának megvalósításáért, Skócia függetlenségéért, valamint hazájának az Európai Unióhoz való, ismételt csatlakozásáért, támogatottsága napról napra csökkent. A sajtó Skócia „első transzaktivistájaként” emlegette.

Itt van az a bizonyos kutya elásva. Sturgeon a skót parlament elé terjesztette a transzneműek hivatalos elismeréséről szóló törvényjavaslatot, amelyet a skót parlamentet domináló SNP a múlt év végén keresztül is nyomott. Vagyis a két biológiai nem, a férfi és a nő mellett hivatalosan külön nemkét ismerték el a transzneműeket is. A törvény két évről három hónapra csökkentette a felnőtt, magukat transzneműnek valló személyek törvényes bejegyzésére vonatkozó türelmi időt, és megszüntette a diszfória orvosi diagnózisának szükségességét is. A genderdiszfória kifejezés a Nemzeti Népegészségügyi Központ meghatározása szerint egy olyan tartós hangulati állapotra utal, amelyet az egyén a biológiai neme és a nemi identitása közötti eltérés miatt tapasztal. Mindez Skóciában olyan értelmezést kapott, hogy a gendernek, az érintett személyek részéről történő meghatározása végső soron önazonosítás kérdése – legalábbis Sturgeon ezzel is indokolta a törvényjavaslat elfogadtatását. Sturgeon hónapokig többek között azzal érvelt, hogy a normák enyhítése nem lesz hátrányos a társadalomra. Többek között azt is sugallta, hogy a transzneműek hivatalos elismerését ellenző politikai ellenfelei reakciósak és bigottak.

Sturgeon viszont úgy gondolta, hogy ő maga „haladó”, az elméletgyártást tett követte, ezért amolyan „progresszív” módon Adam Grahamet női börtönbe „utalta”. A férfi ugyanis kihasználta a törvény adta lehetőséget, nőnek vallotta magát, felvette az Isla Bryson nevet, szőke parókát viselt, és lányos kabátot hordott.

A skót büntetés-végrehajtás szót fogadott. Ha Graham azt mondta, hogy nő, akkor az úgy is van. Így került Graham Skócia egyetlen női börtönébe, olyan elítéltként, akit kettős erőszaktevésért küldtek rács mögé. Úgy látszik, hogy az senkit egy percig sem zavart a nagy „haladásban”, hogy a skót törvények szerint nemi erőszakot csak férfi követhet el. Márpedig ha Graham nő, akkor ezt nem tehette. De akkor miért ítélték el?

Valószínűleg a skót közvélemény sem értette pontosan, mi történt, a felháborodás azonban elemi erővel tört felszínre, ami nem is csoda egy mélyen katolikus országrészben. Grahamet áthelyezték egy férfi börtönbe. Sturgeont ez nem mentette meg, mert elfogyott körülötte a levegő, saját pártjának soraiból is erősen kritizálták.

Volt az ügynek egy fordulópontja, amely után már az egykori skót miniszterelnöknek nem volt visszaút. Sturgeon újságírói megkeresésekre nem volt hajlandó megmondani, hogy szerinte Graham férfi, avagy nő. Sturgeon küszködött az angol nyelvvel, pontosabban a férfi és a női egyes szám harmadik személyi névmásainak használatával. Az angolban ugyanis a nőnem és a hímnem ebben az esetben eltér egymástól. Ez csapdának bizonyult, mert Sturgeon úgy próbálta kikerülni a személyi névmás használatát, amivel nyelvtanilag saját maga határozta volna meg Graham nemi hovatartozását, hogy nemes egyszerűséggel csak erőszaktevőnek nevezte.

Több se kellett a sajtónak, amely ezek után azt a következtetést vonta le, hogy Skóciában három nem van, a férfi, a nő és az erőszaktevő.

Kapcsolódó írásaink