Külföld

Ukrajnának „nagyon jó esélyei vannak” a sikeres tavaszi ellentámadásra

A harcok felfutását fogjuk látni, ahogy a manőverezés feltételei javulnak, állítja Washington

Az orosz hadsereg jelentős kimerülését és a nyugati fegyverek utánpótlását kihasználva Ukrajnának „nagyon jó esélyei vannak” a sikeres tavaszi ellentámadás megindítására – jelentette ki Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szenátusi meghallgatásán, adta hírül az rbc.ua hírportál alapján a karpatalja.info.

Ukrajnának „nagyon jó esélyei vannak” a sikeres tavaszi ellentámadásra
Ukrán katonák aknavetővel lövik az orosz állásokat (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Yasuyoshi Chiba

A jelentés szerint a Pentagon vezetője elmondta, hogy Ukrajna jelenleg „jelentős előnnyel” rendelkezik az orosz erőkkel szemben, bár az utóbbi időben a frontvonal egyik vagy másik irányba tolódik, és jelenleg „meglehetősen komoly harcok zajlanak Bahmut térségében” – írta meg a karpatalja.info. „Az ukránok jelentős veszteségeket okoztak az oroszoknak, és úgy használták ki páncélozott járműtartalékaikat, ahogyan azt senki sem tudta volna elképzelni. És most azt látjuk, hogy Oroszország hogyan szedte elő a T–54-es és T–55-ös harckocsikat a páncélozott járművek veszteségi szintje miatt, amit az ukránok okoztak” – jegyezte meg.

Az amerikai védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy erre való tekintettel Oroszország forrásai kimerülnek, egyre inkább tüzérségi lőszer- és egyéb hiányokkal küzd, és kénytelen Iránhoz és Észak-Koreához fordulni segítségért. „Tehát úgy gondolom, hogy tavasszal a harcok felfutását fogjuk látni, ahogy a manőverezés feltételei javulnak, és az alapján, amit eddig tettünk és továbbra is teszünk. Úgy gondolom, hogy Ukrajnának nagyon jó esélye lesz a sikerre” – mutatott rá Lloyd Austin.

Kapcsolódó írásaink