Külföld
Szabadlábon védekezhet az afganisztáni emberöléssel vádolt ausztrál katona
Afganisztánban húsz év alatt több mint 39 ezer ausztrál katona teljesített szolgálatot a 2021-es kivonulásig

A 41 esztendős Oliver Schulzot egy hete tartják őrizetben, miután megkezdődött az eljárás vele szemben. Ügyvédje Sydney-ben kérelmezte óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését, mivel szerinte védencének személyi biztonságára a már bebörtönzött muszlim szélsőségesek komoly veszélyt jelentenek, és emiatt már eddig is el kellett különíteni.
Az ügyvéd indoklását Jennifer Atkinson bíró elfogadta, és megjegyezte, hogy a volt katonát adott esetben nem lennének képesek napi 24 órán át megfigyelés alatt tartani. Ezenkívül a bíróság intézkedett arról is, hogy Schulznak és családjának tartózkodási helye titokban maradjon.
Schulzot egy különösen „biztonságos”, kiemelten őrzött börtönben helyezték el Sydney-től mintegy 200 kilométerre, Goulburnban, ahol veszélyes terrorista bűnözők is raboskodnak.
A légierők különleges alakulatának katonájáról 2020-ban került nyilvánosságra egy sisakkamerán rögzített felvétel, amely 2012-ben készült Afganisztán Uruzgán tartományában. A képeken az látszik, hogy egy, a hátán fekvő, kezét és térdét magasba tartó afgán férfira három lövést ad le.
Az áldozat édesapja később panaszt tett az ausztrál védelmi erőknél, hogy fiát, aki nem tanúsított ellenállást, fejbe és szíven lőtték.
Az afganisztáni szolgálataiért egyébként kitüntetett ausztrál katonát 2020-ban egészségügyi okokra való hivatkozással leszerelték, majd eljárást indítottak ellene.
Ő az első az ausztrál védelmi erők kötelékében szolgálók közül, akit háborúban elkövetett emberölés miatt hazai törvények alapján felelősségre vonnak. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja, életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet a büntetése.
Egy négyéves vizsgálatot követően 2020-ban hivatalosan is közölték, hogy Afganisztánban ausztrál katonák bizonyíthatóan megöltek 39 afgán foglyot, gazdálkodót, illetve más civil személyt.
Afganisztánban húsz év alatt több mint 39 ezer ausztrál katona teljesített szolgálatot a 2021-es kivonulásig. Közülük 41-en vesztették életüket.