Külföld

Terrorista szervezetté kéne nyilvánítani az Antifát a szakértők szerint

Súlyos bűncselekményeket úsznak meg szerte Európában a szélsőbaloldali szervezetek, amelyeknek egyre nő a társadalmi veszélyessége

Az úgynevezett antifa-, vagyis a radikális baloldali mozgalmak működésében egyértelműen felfedezhetők a terrorszervezetek ismérvei, jellegzetességei az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerint. Horváth József a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy fokozódik ezen szervezetek társadalmi veszélyessége, jellemző rájuk a militarizálódás, és úgy véli, kijelenthető, hogy adott esetben akár fegyverrel elkövetett, politikai célzatú támadássorozatokra is képesek lehetnek.

Terrorista szervezetté kéne nyilvánítani az Antifát a szakértők szerint
A támadások ellenére sem lép fel a német kormány az antifasisztákkal szemben
Fotó: AFP/dpa/Geisler-Sven Kanz

A szélsőbaloldali Antifa terrorszervezetté minősítése megkönnyítené, hogy a bűnüldöző szervek hatékonyan léphessenek fel az erőszakos, emberi életekre törő mozgalmak ellen – tette hozzá a szakértő, rámutatva arra, hogy időnként az Európai Unió (EU) és a NATO tagországainak a titkosszolgálatai között is megnehezítheti az együttműködést, hogy különböző hozzáállást tanúsítanak bizonyos akciókhoz. Fontos lenne tehát egyfajta jogharmonizáció, nemzetközi egység kialakítása, hasonlóan ahhoz, ahogy például az iszlám fundamentalistákkal szemben lépett fel a Nyugat. Horváth József hangsúlyozta: „a szélsőbaloldali terror sem bocsánatos bűn, hanem ugyanolyan megítélés alá esik, mint a jobboldali, a vallási vagy bármilyen más megfelelője.”

Az álláspontok közelítése azonban nehézségekbe ütközik, mert „az elfogult politikai narratíva rendszeresen felülírja a szakmai elvárásokat, ami azzal a következménnyel jár, hogy a bűnüldöző szervek tagjai félnek attól, hogy szélsőjobboldalinak bélyegzik őket, amikor az említett csoportokhoz tartozó aktivistákkal szemben intézkednek, így nem ritka, hogy akár erőszakos bűnügyekben is félrenéznek.”

Ugyanakkor, hívta fel a figyelmet a szakértő, a világszerte elkövetett merényletek miatt a nemzetközi közvélemény is egyre nagyobb nyomást helyez Németországra, hogy terrorszervezetté nyilvánítsák a szélsőbaloldali Antifát.

A cikkben megszólalt Földi László is, aki ugyancsak azt hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek, hogy az Antifa egyértelműen terrorszervezet, hiszen a társadalmi rend megbontása a céljuk. Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója kiemelte továbbá, hogy addig is, amíg nem nyilvánítják terrorszervezetté az Antifát, a törvény teljes szigorával kell lesújtani a merénylőkre, hiszen rendkívül súlyos bűncselekményeket követnek el. Az elrettentés és a megelőzés érdekében megfontolandó a legsúlyosabb büntetési tételek alkalmazása – tette hozzá.

A szélsőbaloldali mozgalom egyébként nem csak az EU-ban borzolja a kedélyeket, Donald Trump egykori amerikai elnök 2020 májusában jelentette be, hogy az Egyesült Államok belföldi terroristacsoportként fogja nyilvántartani az Antifát, miután kongresszusi jelentések alapján bebizonyosodott, hogy a szélsőséges mozgalom központi szerepet játszott a több amerikai nagyvárost lángba borító tüntetéssorozat kirobbantásában, amelyek során többnyire fehér, ártatlan embereket lincseltek meg.

Kapcsolódó írásaink