Külföld

Újabb utórengés rázta meg Dél-Törökországot

Az utórengés ezúttal csak rövid aggodalmat keltett a helyiekben

Csütörtökön 5,3-as erősségű utórengés rázta meg a dél-törökországi Kahramanmaras tartományt, amely február 6-án két nagyon erős, hatalmas pusztítást eredményező földrengés központja volt – jelentette az NTV török hírtelevízió a török katasztrófavédelem (AFAD) közleményére hivatkozva.

Újabb utórengés rázta meg Dél-Törökországot
A február 6-i törökországi földrengések még Szíria északnyugati részén is emberek ezreinek életét követelték
Fotó: AFP/Bulent Kilic

A beszámoló szerint a mostani földrengés fészke a tartomány Göksun körzetében volt hét kilométer mélyen. Az utórengés, amelyet a környező tartományokban is érezni lehetett, ezúttal csak rövid aggodalmat keltett a helyiekben.

Az AFAD elnöke, Yunus Sezer azt mondta, hogy a földmozgást követően nem keletkeztek újabb károk.

A február 6-i törökországi földrengések még Szíria északnyugati részén is emberek ezreinek életét követelték. Törökországban legkevesebb 50 ezren haltak meg a természeti csapás következtében, miközben milliók hagyták el a térséget, vagy váltak földönfutóvá.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom