Külföld
Etiópia visszautasítja az amerikai külügy vádjait

Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn háborús bűncselekmények elkövetésével vádolta meg az etióp hadsereget (ENDF) és szövetségeseit, valamint a velük szemben harcoló, etnikai alapon szerveződött Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) lázadószervezet harcosait és szövetségeseit.
Blinken kevesebb mint egy hete tett látogatást a kelet-afrikai országban, ahol az etióp kormány képviselői mellett a TPLF katonai vezetőivel is tárgyalt, valamint méltatta a novemberi fegyverszüneti megállapodás megvalósítását.
„A felelősség ilyen megosztása indokolatlan, és aláássa az Egyesült Államok támogató szerepét az etióp békefolyamatban” – áll az etióp külügyminisztérium keddi közleményében.
Addisz-Abeba „szelektív” ítélettel vádolta meg az amerikai külügyet, amiért szerinte minden indoklás nélkül felmentette a tigréi erőket a nemi erőszak és a szexuális erőszak vádja alól. Viszont reméli az etióp-amerikai „stratégiai” kapcsolatok helyreállítását a jövőben – áll a közleményben.
A rendszerszintű visszaéléseket egyik oldal sem ismerte el.
A belháború 2020 novemberében kezdődött az északi tartományban, amikor Ahmed Abij etióp kormányfő a szövetségi hadsereget küldte a régióba a TPLF híveiből álló helyi vezetés leváltására, mert az nem ismerte el a központi kormány fennhatóságát. A két évig húzódó konfliktusban ezrek vesztették életüket, és több mint kétmillióan kényszerültek elmenekülni otthonukból.