Külföld
Megállapodott a japán és az indiai kormányfő

Hétfőn, Kisida kétnapos indiai látogatása kezdetén a japán kormányfő meghívta indiai kollégáját, Narendra Modit a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő G7-ek májusi csúcstalálkozójára, és később várhatóan bejelenti a szabad és nyitott indo-csendes-óceáni térségre vonatkozó új tervét, amelynek célja Kína növekvő befolyásának ellensúlyozása a régióban.
Kisida elmondta, hogy Modi elfogadta meghívását a csúcstalálkozóra, amelyet Japán nyugati részén fekvő Hirosimában tartanak.
A japán kormányfő megbeszélésein a Tokió és Újdelhi közötti együttműködés elmélyítéséről esett szó, de kitértek az élelmezésbiztonság és a fejlesztésfinanszírozás kérdéseire is. Kisida a médiának adott nyilatkozatában kifejtette, reméli, hogy a G7 közelgő csúcstalálkozóján a globális közösség előtt álló kihívások, a szabályokon alapuló nemzetközi rend fenntartása lesz a megbeszélések középpontjában, de szóba kerülnek a G7-eken túlmutató, a globális délre is kiterjedő nemzetközi közösséggel való partnerség megerősítésének feladatai is.
Kisida vasárnap késő este közölte, hogy indiai látogatása során bemutatja Japán szabad és nyitott indo-csendes-óceáni víziójának új cselekvési tervét, egy Tokió által vezetett kezdeményezést, amelynek célja Kína növekvő magabiztosságának megfékezése a térségben.
India és Ausztrália Japánnal, valamint az Egyesült Államokkal együtt alkotja a Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd (Quad) néven ismert biztonsági együttműködést. Az indiai-csendes-óceáni térség négy vezető demokráciája Kína térségbéli befolyásának visszaszorítására törekszik. India az egyetlen tagja a négytagú csoportnak, amely nem ítélte el Oroszország ukrajnai támadását. Tartózkodott az állásfoglalástól, továbbá attól, hogy az ENSZ-ben Oroszország ellen szavazzon, vagy bírálja Vlagyimir Putyin elnököt.
Japán eközben pénzügyi szankciókat vezetett be Oroszország elszigetelése érdekében, beleértve a csúcstechnológiai termékek exportjának ellenőrzését is.