Külföld
Cseh Katalin frakciója is érintett a brüsszeli korrupciós ügyben

Az elmúlt időszak hatalmas korrupciós botrányát követően megalapozottan állítható, hogy az európai parlamenti képviselőkre és az Európai Parlament tisztviselőire, lobbistáira és családtagjaikra tartósan befolyást gyakorolhattak EU-n kívüli országok kormányai – írta meg a Tűzfalcsoport.
Eva Kaili – aki 2014 óta az Európai Parlament tagja – az EP nemrég, a botrány kirobbanása nyomán felmentett alelnökeként egy magas szintű pozíciót foglalt el, más érintett (vagy potenciálisan érintett) politikusok pedig alacsonyabb szinten helyezkedtek el a hatalmi gépezetben. A konkrét személyek korrupciós szerepe jellemzően az EP Külügyi Bizottságát (AFET) vagy az Emberi Jogi Albizottságot (DROI) érintik, amely azt mutatja, hogy ezek az EP-testületek különösen nagy korrupciós kockázatot hordoztak, illetve hordoznak a mai napig.
A Tűzfalcsoport emlékeztet: a botrányban érintett José Ramón Bauzá Diaz spanyol liberális európai parlamenti képviselő a Renew Europe frakciójában, egyben a már említett Külügyi Bizottság tagja, és akinek a neve a napokban ismét előkerült.
Bauzá most annak az EP–Katar baráti csoportnak a munkáját függesztette fel, amelynek ő maga elnöke volt. A spanyol politikus képviselőként számos alkalommal szólalt fel az Öböl menti országok érdekében, a többi között Katar előrehaladását méltatva.
Az oldalon olvasható, hogy a korrupció botrány kirobbanása után Bauzá igyekezett eltüntetni korábbi ilyen nyilatkozatait a közösségi oldalairól. Bauzá emellett nem számolt be a korábbi katari utazásairól sem, illetve ismeretes, hogy a Baleár-szigetek autonóm közösség (egyben spanyol tartomány) egykori elnökeként katari politikai és üzleti körökhöz kapcsolódó befektetéseket szorgalmazott. Az elmúlt évek során legkevesebb négy alkalommal repült Katarba, és mint kiderült, az utazásokat Katar állam teljes egészében kifizette, beleértve a luxusszállodákban (a Sheraton és Ritz-Carlton Hotelekben) történő megszállást is. Spanyol és olasz lapok szerint Soros Györgyhöz köthető NGO-k gyanús ügyletei kapcsán is felmerült a neve.
Hivatalos nyilatkozatai – saját gazdasági helyzetéről – többször is hiányosak voltak. 2011-ben nem számolt be arról, hogy saját tulajdonú pincészete, gyógyszertára és még egy kozmetikai gyára is van, márpedig a Baleár-szigetek elnökévé való megválasztása előtt még vezette ezeket a vállalkozásokat. Továbbá Diaz 2019-ben nem számolt be arról, hogy a Gas2Move spanyol energiavállalatban partnerként működik, amelyről utóbb azt mondta, hogy szerinte „mindegy”, miután az energiaügyeket az Európai Parlament olyan bizottsága kezeli, amelynek ő nem tagja, valamint úgy vélekedett, hogy az ő üzletrésze nem igazán jelentős. Érdekes tény azonban, hogy ez a vállalat csak 2020-ban 10 millió euró közösségi támogatást nyert.
A teljes cikket ITT LEHET MEGTEKINTENI.