Külföld
Nemzeti park lett a vad folyó
Az albán Vjosa-folyó védettsége hatalmas előrelépést jelent, így nem épülhetnek vízerőművek az eddig zabolázatlan folyón

Ennek eredményeként most megalakult Európa első vadvízi nemzeti parkja. A folyó Görögország Píndosz-hegységében ered, majd Albániába ér, és körülbelül 270 kilométer megtétele után az Adriai-tengerbe ömlik.
A folyó felső szakaszára számtalan gátat és kis teljesítményű vízerőművet terveztek korábban, amelyek, ha megépültek volna, véget vetettek volna a folyó élővilágának, mivel megszűnt volna az egyes folyószakaszok közti kapcsolat. Emellett a beavatkozással valószínűleg a folyó mentén élők ivóvízellátása is veszélybe került volna.

Számtalan civil szervezet fogott össze a folyó megmentéséért, a benne élő 1100 fajért (amelyek közül tucatnyi súlyosan veszélyeztetett). A Vjosa és mellékágai, összesen mintegy 400 kilométernyi folyóvíz és környezete védelmet nyertek most.
A nemzeti parki státusz révén megőrizhető a folyó ökológiai egysége, amellett, hogy a környezetében élők a turizmusból megélhetést is nyerhetnek. „A Vjosa az emberi történelem szimbóluma, s országunk történelmének is része. Albánia talán nem elég erős ahhoz, hogy megváltoztassa a világot, ám sikeres modellt mutathatunk a biodiverzitás és a természeti értékek megőrzésére” – mondta el Mirela Kumbaro Furxhi, az ország környezetvédelmi és turisztikai minisztere.
A Vjosa rendkívül változatos környezetű folyó: felső szakaszán számtalan szűk szurdokvölgyön át visz az útja, míg alsó szakaszán széles ívekben kanyarog, szétterül, s még a torkolatvidéke is megőrizte szinte érintetlen voltát. Egyedül a középső szakaszán nyolc olyan élőhely van, amelyek megóvása európai szinten is a legfontosabbak közé tartozik.
A folyó és vízgyűjtője megélhetést biztosít a mezőgazdálkodó, állattartó embereknek, s a Vjosa halai, különösen a folyó alsó szakaszán a halászok számára nyújtanak létfenntartási lehetőséget. Emellett az ökoturizmus vadvízi tevékenységei is folyamatosan gyarapodnak, s egyre több embert vonzanak erre a zabolázatlan folyóra.