Külföld

Országos sztrájk kezdődött Görögországban

A munkabeszüntetés csütörtökre virradóra, éjfél után egy perccel kezdődött, és 24 órán át tart

Országos sztrájkba kezdtek a légi és vasúti közlekedésben dolgozók Görögországban a március elején történt vonatszerencsétlenség miatt, amelyben legalább 57-en meghaltak.

Országos sztrájk kezdődött Görögországban
Országos sztrájk kezdődött Görögországban
Fotó: AFP/Konstantinos Zilos

A munkabeszüntetés csütörtökre virradóra, éjfél után egy perccel kezdődött, és 24 órán át tart. Az országos sztrájkhoz a légiforgalmi irányítók mellett a polgári légi közlekedésben dolgozók is csatlakoztak, így az ország történetében először minden, Görögországba tartó és onnan induló repülőjáratot töröltek, több nagyvárosban tüntetéseket is tartanak.

Támogatják még a sztrájkot a tömegközlekedésben, a kompközlekedésben, a közszolgáltatási szektorban, valamint az egészségügyben dolgozók is, a tanítás pedig szünetel az állami iskolákban. Néhány kivételtől eltekintve minden szakszervezet csatlakozott a munkabeszüntetéshez, a kórházakban csak sürgősségi ellátás folyik, a tömegközlekedés pedig csak ebédidőben működik, akkor is csak azért, hogy az embereket a nagyobb városokban zajló tüntetésekre szállítsák.

A görög média is 24 órás sztrájkot tartott szerdán, ennek eredményeként csütörtökön nem jelentek meg a nyomtatott kiadványok, és az internetes hírportálok is munkabeszüntetést tartanak.

A sztrájkfelhívás előzménye a március 1-jére virradóra történt súlyos vonatbaleset, amelynek teljes körű kivizsgálását azóta is követelik az ország nagy szakszervezetei.

„A sztrájkkal közösen akarjuk kifejezni csalódottságunkat az elmúlt évek mulasztásai miatt, és követeljük a vasúti szerencsétlenség alapos kivizsgálását. Nem fogjuk megengedni a ködösítést, az eltusolást, a felelősséghárítást, sem olyan késedelmet, amely miatt végül feledésbe merülne az egész ügy” – közölte a magánszektorban dolgozók szakszervezete, a GSEE.

Kapcsolódó írásaink