Külföld

A halál belovagolt Szíriába

Tizenkét éve egy damaszkuszi tömegtüntetéssel vette kezdetét a szír polgárháború, amely elvezetett az ISIS felemelkedéséhez és a migrációs válsághoz

„Isten, Szíria, szabadság – csak ennyi kell” – skandálta a Damaszkusz utcáin összegyűlt sokezer fős tömeg. Alig egy hónap telt el azóta, hogy Bassár el-Aszad kormánya 2011 februárjában feloldotta a Facebook, a YouTube és más közösségi oldalak tilalmát. Az internetes fórumokon gombamód elszaporodtak az ellenzéki csoportosulások, amelyek közül a legnagyobb a néhány hét alatt 41 ezer követőt gyűjtő, s „Szír forradalom 2011 – Szíria fellázad Basár el-Aszad ellen” nevű tömörülés volt, amely március 15-re meghirdette a „harag napját.”

A halál belovagolt Szíriába
Harcosok a szír polgárháborúban
Fotó: BAKR ALKASEM / AFP

Szíria a maga nemében egy világias országnak számított. Bár az 1971-ben hatalomra jutó Háfez el-Aszad vasmarokkal „uralkodott”, ami azt is jelentette, hogy nem tűrt meg semmiféle szektás-felekezeti vagy vallásközi villongást, erőszakot: a szélsőségesekre épp olyan kíméletlenül csapott le, mint a politikai ellenzékére. Mindeközben jó kapcsolatot ápolt a Szovjetunióval és a szocialista államokkal, és tekintélyes helyet foglalt el a harmadik világ országai között.

Búvópatak

Természetesen a rendszerváltások, a 20. század végére drasztikusan átalakuló nemzetközi politikai és gazdasági klíma érzékenyen érintették az országot, nem véletlen, hogy a 2000-ben apja örökébe lépő Bassár el-Aszad csakhamar reformokba kezdett. Ezek azonban lassan haladtak, és nem érintették a politikai és szabadságjogokat. Mégis, egy héttel a szír népfelkelés és polgárháború kezdete előtt, 2008. március 8-án, a BBC helyszíni riportjában mindenki arról beszélt, hogy Damaszkuszban nem lesz tömegtüntetés, az országban nem fognak megismétlődni az Egyiptomban és Tunéziában látott jelenetek. De megismétlődtek. 12 évvel ezelőtt még viszonylag békés formában – igaz, a demonstrációról többeket előállítottak.

Egy héttel később viszont már a Jordániával határos Deraa városában is utcára vonultak az emberek, majd a tüntetések állandósultak, és egyre erőszakosabbá váltak. 2011 áprilisában az ellenzék és a rendőrség összecsapásainak halálos áldozata is volt. Az év végére pedig a belpolitikai válság nyílt fegyveres felkelésbe torkollott. Ennek kapcsán a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) kijelentette, hogy a szíriai konfliktust polgárháborúnak tekinti.

A válságot súlyosbította, hogy szinte azonnal nemzetközivé vált: az Aszad-ellenes ellenzéket regionális (Törökország, az arab monarchiák) és külső (elsősorban az USA és Franciaország) szereplők támogatták pénzzel és fegyverrel, míg a kormány Oroszországra, Iránra és a szomszédos Libanonban működő Hezbollahra támaszkodhatott.

Pártoskodók

2011-ben Törökországban megalakult a Szír Nemzeti Tanács (SNC), egy ernyőszervezet, amely a következő évben csatlakozott a még szélesebb bázissal rendelkező Ellenzéki és Forradalmi Erők Nemzeti Koalíciójához (NCORF). A Nemzeti Koalíciót számos arab és nyugati ország elismerte Szíria kvázi-kormányaként, de a belső ellentétek miatt soha nem tudott hatékonyan működni. Itt fontos megjegyezni, hogy a kormánnyal szemben álló erők időnként nem csak a rezsim, hanem egymás ellen is véres harcokat vívtak. Végül sokan kiléptek az NCORF-ból, pontosabban kijelentették, hogy a koalíciót nem tekintik fegyveres csoportjaik politikai szárnyának.

A szétforgácsolódott, egymással is marakodó alakulatokat az úgynevezett Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) igyekzett összefogni. A brigádok főként disszidált katonákból és tisztekből álltak, s fő céljuknak Bassár el-Aszad rezsimjének megsemmisítését tekintették. A konfliktus későbbi szakaszában a Szabad Szíriai Hadsereg egyesült az úgynevezett Szabad Tisztek Mozgalmával, amely szintén a disszidenseket és szimpatizánsaikat képviselte. A kormány oldalán ugyanakkor a hadsereg lojális alakulatai mellett alavita (a síita iszlám egyik ága, az elnök és családja is ezt az irányzatot követi) milíciák és a szomszédos országokból érkező síita önkéntesek harcolnak.

A lakosság 9–11,5 százalékát kitevő kurdok is szervezkedni kezdtek az ország északi és északkeleti régióiban. Az ő céljuk nem feltétlenül a rendszerváltás volt, hanem inkább egy széles körű autonómia kivívása.

Kalifátus

Az ellenzék fegyveres szárnyának felforgató és terrorista tevékenysége idővel nagyszabású gerillaháborúvá alakult egy széles hadszíntéren. Ennek eredményeként az ország jelentős területei a török és iraki határ mentén a fegyveres ellenzék ellenőrzése alá kerültek, és a frontvonal nagyon közel került a fővároshoz. Mindez meggyengítette a központi hatalmat, az összecsapások pedig jelentős véráldozatot követeltek valamennyi féltől, és elképesztő szenvedést okoztak a civileknek.

A polgárháború az idő előrehaladtával egyre inkább vallási (a rendszerellenes szunniták mindenki más ellen) és etnikai (például a „nem-kurdok” a kurdok ellen) színezetet öltött. A káoszt kihasználva pedig megerősödtek az iszlám radikálisok (elsőként az al-Kaida Jabhat al-Nuszra „tagozata”), akik a lázadók mozgalmának dzsihádizálására szólítanak fel. Ennek eredményeként az arab-muszlim világ minden részéből – de az USA-ból és az EU-ból is – több ezer „hitharcos” érkezett Szíriába. Sok fundamentalista számára azonban az al-Kaida túl „puha” volt, ezért a legszélsőségesebbek csatlakoztak az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIL), későbbi nevén egyszerűen csak Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezethez, amely hatalmas területeket hódított meg, és 2014 nyarán kihirdette saját „kalifátusának” megalakulását az elfoglalt szíriai és iraki területeken.

2014. szeptember 10-én Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy nemzetközi koalíciót hoz létre az ISIS ellen. Szakértők szerint azonban a Washington vezette erők fellépése nem hozott jelentős sikert. Ráadásul a koalíciót többször is azzal vádolták, hogy a légi csapások következtében nem terroristákat, hanem civileket haltak meg. A „kalifátus” felszámolásában így a döntő szerep a kurdokra és az orosz hadseregre, valamit a kormányhű erőkre és a törökökre hárult.

Tűzszünet

2015 januárjában Oroszország informális konzultációkat szervezett a szíriai kormány és az ellenzék képviselői között. Az első fordulóra 2015. január 26–29. között került sor Moszkvában, ahol sikerült megállapodni a későbbi tárgyalások alapjául szolgáló minimumfeltételekben. Az év végén az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadott egy határozatot, amelynek célja a szíriai békefolyamat elindítása volt. A dokumentum tűzszünetet, hat hónapon belül alkotmányt, 18 hónapon belül választásokat és egy egységes terrorellenes front létrehozását irányozta elő.

A szíriai kormány és a szíriai ellenzék képviselői közötti tárgyalások 2016. január 29-én Genfben kezdődtek meg, de február 3-án félbeszakadtak, a februárra tervezett második forduló pedig elmaradt. A felek csak márciusban ültek ismét tárgyalóasztalhoz. Viszont február 22-én az Egyesült Államok és Oroszország közös nyilatkozatot bocsátott ki Szíriáról, amely szerint február 27-től tűzszünet lép életbe a kormányerők és a fegyveres ellenzéki csoportok között, de ez nem vonatkozik az Iszlám Államra, a Dzsabhat al-Nuszra és más, az ENSZ által terroristának elismert formációkra.

2016. március 9-én 42 ellenzéki fegyveres szervezet kötelezte el magát a tűzszünet elfogadása és az ellenségeskedések beszüntetése mellett. Persze, a polgárháború nem ért ilyen könnyen véget. Sőt, tulajdonképpen máig nem ért teljesen véget. A konfliktusban legkevesebb negyedmillió ember vesztette életét, 4,5 milliónyian hagyták el a hazájukat, és több mint 7,5 milliónyian kényszerültek mindenüket hátrahagyva az országon belül új otthont találni. A sürgős segítségre szorulók száma meghaladta a 13 millió főt.

Kapcsolódó írásaink