Levegőben a török vétó – INTERJÚ

– Finnország NATO-csatlakozási kérelme zöld lámpát kapott a törököktől, de a svédek belépését egyelőre akadályozza Ankara. Miért akadályozzák a csatlakozást?

– A két ország csatlakozási ügye 2022 májusában vált török belpolitikai kérdéssé, amikor Recep Tayyip Erdogan államfő kinyilatkoztatta, hogy bizonyos feltételekkel hajlandó támogatni a két ország csatlakozását.

Ezzel beemelte az idén tavaszra tervezett választás kampányába a NATO-bővítésének ügyét: innentől kezdve az alapvetően kül- és biztonságpolitikai ügy török belpolitikai történetté vált. A török államfő jelezte, hogy Finnországot támogathatja országa – de az ügy lezárásától még messze vagyunk.

– Mi lehet az oka annak, hogy Ulf Kristerssont a törökök nem akarják beengedni a NATO-ba, Sanna Marint viszont igen?

– Ennek alapját az adta, hogy az utóbbi évtizedekben népes kurd diaszpóra alakult ki Svédországban, ahol a különösen liberális szabályozásnak köszönhetően nagy számban jöttek létre többek között a kurd nemzeti identitás ápolásán fáradozó kurd egyesületek (Finnország ebből a szempontból marginálisnak tekinthető, Svédországban megközelítőleg százezer kurd él, míg finnugor nyelvrokonainknál 10-15 ezer).

Mivel az európai diaszpórában hagyományosan erős a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) pozíciója, azé a terrorszervezeté, amely 1984 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatos háborút folytat Törökország ellen, ezért sok svédországi szervezet a PKK támogatójaként jelenik meg, amit Ankara évtizedek óta nehezményez.

– Mi a legnagyobb probléma a finn és a svéd NATO-csatlakozással?

– Svéd (finn) irányban az ország csatlakozási kérelmével talált Törökország fogást, amit számos feltétel szabásához vezetett: bizonyos emberek kiadása (s itt már nem csak PKK-sok, hanem gülenisták is szerepelnek), a PKK-elleni fellépés, a 2019-es török szíriai katonai intervenció után elrendelt fegyverszállítási embargó feloldása – hogy csak a fontosabbakat említsük.

Ráadásul ez nem csak néhány döntés meghozatalát jelentette, mivel a törökök igényelték, hogy létrejöjjön egy háromoldalú mechanizmus (ez tavaly nyár végén meg is indult), ami de facto folyamatos monitorozási lehetőséget jelentene. A török cél az, hogy a csatlakozási tárgyalások lezárása után is képes legyen a PKK-hoz kapcsolódó szervezkedések akadályozására.

– Elképzelhető tehát, hogy a finnek és a svédek nem egyszerre lépnek majd be a szövetségbe?

– Mivel nem csak néhány szerződés megkötéséről vagy jogszabály módosításáról van szó, hanem egy kialakítandó gyakorlat monitorozásáról, emiatt eleve elhúzódó folyamatra kell számítani – legalábbis amíg elviekben elérik azt a fázist, amire a török fél rábólinthat.

Ugyanis a választási kampány során a külpolitikában erőt demonstrálni kívánó török vezetésnek sikerek kellenek, amit felmutathat. A januári Korán-égetés Svédországban ebből a szempontból olaj volt a tűzre, hiszen legalább pár napra tematizálta a törökországi közbeszédet, s lehetőséget adott az államfőnek, hogy jelezze: amíg Koránt égetnek, addig nem lesz NATO-tagság (dán–NATO-relációban ebből már voltak gondok a 2000-es évek második felében, de akkor sikerült megállapodni Ankarával).

S Finnországot illetően „belengetett” könnyítést klasszikus divide et impera manőverként lehet értelmezni: az amúgy is jóval kevésbé problémásabb finn relációban nem nehéz engedményeket tenni. Ráadásul innentől kezdve a két északi ország térfelén pattog a labda: Helsinki él-e a kínálkozó alkalommal vagy nem hagyja cserben a svédeket?

– Svédország csatlakozására tovább kell majd várni?

– Ugyan Svédország azóta megtiltotta a Korán-égető tüntetéseket, de a február 6-i földrengés miatt a török belpolitikai tematika is változott, a két északi ország NATO-csatlakozása marginális kérdéssé vált (noha a szolidaritás szép gesztusaként mindkét ország küldött mentőcsapatokat Törökországba – azonban ennek messze nem lett politikai tőkévé alakítható médiavisszhangja).

Mivel Ankarának nem sürgős az ügy, s hagyományosan rengeteg kritikát – török kormányzati olvasatban: leckéztetést és kioktatást – kap a két országtól, emiatt az ügy lezárása teljesen bizonytalan, még elhúzódhat hosszú hónapokig vagy akár még tovább (annál is inkább, mert a május 14-ére tervezett választás a földrengés miatt akár tolódhat is). Változás akkor várható, ha valamilyen olyan fejlemény történik (akár látványos svéd gesztusok által), amit a török vezetés a szavazótábornak átütő külpolitikai sikerként prezentálhat. Akkor viszont nagy valószínűséggel nagyon gyors ratifikációt láthatunk majd.