Rendre elutasítja a minimumszabályozást a nemzeti kisebbségek védelméről az Európai Bizottság – INTERJÚ

- A bizottság tudatosan igyekszik uniformizálni az európai polgárokat. Lehetséges, hogy az EU hamarosan elveszti kapcsolatát az európai polgárokkal?

- Ez az egyik értelmezése, hogy az Európai Bizottság miért nem tesz semmit a nemzeti kisebbségek védelme érdekében, de vannak további, kevésbé sarkos magyarázatok is. Azzal, hogy az Európai Bizottság 2021 januárjában teljes egészében elutasította a Minority SafePack kezdeményezést, a testület nem csupán a nemzeti kisebbségek védelmére mondott nemet, hanem immár sokadig alkalommal hagyta figyelmen kívül az uniós polgárok európai polgári kezdeményezés keretén belül kifejezett akaratát.

Az európai polgári kezdeményezés az egyetlen olyan eszköz, amely által az uniós polgárok, ha csak csekély mértékben is, de közvetlenül tudják befolyásolni az EU döntéshozatali folyamatát. Ennek megfelelően a bizottság európai polgári kezdeményezéseket elutasító gyakorlata az EU részvételi demokráciájára is negatív hatással van.

- Miért jött létre a polgári kezdeményezés?

- A polgári kezdeményezés intézménye azért jött létre, hogy az EU vezetése és a polgárok közti eltávolodást enyhítse az által, hogy a polgárok sikeres aláírásgyűjtéssel kötelezhetik a bizottságot arra, hogy vegyen napirendjére egy kérdést, és kérhetik, hogy indítsa meg az uniós jogalkotási eljárást (utóbbira a bizottság az uniós jog alapján nem köteles). Ez történt a Minority SafePack esetében is; a sikeres aláírásgyűjtés után a bizottságnak – bár egyáltalán nem akart – foglalkoznia kellett a nemzeti kisebbségek védelmével, azonban tartotta magát korábbi elutasító álláspontjához, és nem nyújtott be jogalkotási javaslatot.

- Mi a helyzet a nemzeti kisebbségekkel? Az EU 27 tagállamában mintegy 40 millió polgár vallja magát valamely nemzeti kisebbséghez tartozónak.

- A nemzeti kisebbségek ügye rendkívül bonyolult és érzékeny politikai kérdés Európában. Számos tagállam, például Görögország, Franciaország, Románia, Szlovákia, Spanyolország vagy a balti államok határozottan elutasítják a nemzeti kisebbségek védelmének uniós szintre emelését. Ennek megfelelően az uniónak nincs kifejezett hatásköre a kérdésben. Az uniós fellépést a nemzeti kisebbségek védelmében ugyanakkor három jogalap mégis alátámasztja: a kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása az EU alapvető értéke, ugyanolyan alapértéke, mint a jogállamiság vagy demokrácia; a diszkrimináció tilalma mára az EU működésének sziklaszilárd elve; a szerződések pedig arra kötelezik az EU-t, hogy járuljon hozzá saját kulturális és nyelvi sokféleségének megőrzéséhez, és tartsa tiszteletben a tagállamok nemzeti és regionális sokszínűségét, ideértve a nemzeti kisebbségek nyelvét és kultúráját is.

- Miért határolódnak el a védelmüktől?

- Ha az EU nem lép fel a nemzeti kisebbségek védelmében, olvasatom szerint, ezzel szerződéses kötelezettségeit szegi meg. Mivel azonban nincs egyetlen uniós jogi aktus sem, amely a nemzeti kisebbségek védelmét, identitásuk megőrzését szolgálná, az uniós cselekvés rendkívül korlátozott. A bizottság európai lakosságot uniformizáló törekvésével kapcsolatos magyarázat mellett egy másik – jóhiszemű – olvasata a bizottság elutasító hozzáállásának, hogy a különböző nemzeti kisebbségek merőben eltérő problémáira a bizottság nemcsak nem akar, de nem is tud válaszokat adni. Teljesen más követeléseket fogalmaznak meg a frízek, a katalánok, a dél-tiroliak vagy éppen a határon túli magyarok.

Ez ugyanakkor, meglátásom szerint, csupán kifogás, hiszen az Európai Parlament által is követelt minimumszabályozás vagy a Minority SafePack javaslatai teljes mértékben kivitelezhetőek lennének. A nemzeti kisebbségek uniós szintű védelmét továbbá a kérdés politikai színezete is bonyolítja. Ahogy azt a Minority SafePack támogatásáról szóló 2020 decemberi európai parlamenti állásfoglalás elfogadásából is kitűnik, az európai baloldali és liberális pártok többsége – néhány kisebbségellenes ország képviselőjétől eltekintve – támogatják a nemzeti kisebbségek uniós védelmét, míg a konzervatív pártok zöme elutasítja azt.

- Az EB azt állítja, hogy a nemzeti kisebbségek helyzetével minden rendben van Európában.

- Ez volt a Minority SafePack elutasításának fő indoka a bizottság érvelése szerint. Ez azonban egy teljesen téves következtetés, és ezt így gondolják a Minority SafePack szervezői is, hiszen a bizottság döntését az Európai Unió Bíróságán támadják (az EU Törvényszéke elsőfokon tavaly novemberben elutasította a keresetüket, de az ügy másodfokon folytatódik). Korábban az Európai Parlament is kérte a bizottságot, hogy fogadjon el minimumszabályozást a nemzeti kisebbségek védelméről, illetve számos egyedi ügyben is fordultak különböző szereplők a brüsszeli testülethez, fellépést követelve a nemzeti kisebbségeket ért tagállami jogsértések ellen.

- Hogyan reagált erre a bizottság?

- A bizottság ezeket a javaslatokat rendre elutasította vagy figyelmen kívül hagyta. Tehát a bizottság tudatosan félrenéz, ha a nemzeti kisebbségek védelmében kellene fellépni. Jó példa erre a Beneš-dekrétumok máig történő alkalmazása Szlovákiában, ami nem csupán nemzetiségi kérdés, de a tőke szabad áramlását is sérti, így egyértelműen uniós jogi vonatkozással bír. A bizottság azonban ebben az ügyben is elzárkózott a cselekvéstől, mondván, a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása nem uniós, hanem tagállami hatáskör. Más esetben azonban a bizottságot nem zavarja, ha tagállami hatáskört érintő területeken kell felszólalnia a tagállami jogalkotás vagy gyakorlat ellen.

Vitatható jogi és politikai kérdés például, hogy jó vagy rossz, hogy az Európai Bizottság fellép a szexuális kisebbségek védelmében a tagállami szabályozás és gyakorlat ellen, de ha fellép, akkor az egyenlő bánásmód elve alapján a nemzeti kisebbségek ügyében is elvárható lenne egy hasonlóan fellépés, hiszen a „kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása” az unió alapvető értéke, és ebbe a nemzeti kisebbségek is beleértendőek.

Hiába rendkívül érzékeny politikai kérdés tehát a nemzeti kisebbségek védelme, meglátásom szerint a bizottság szerződéses kötelezettségeit sérti meg, amikor elzárkózik a cselekvéstől.

- A polgári kezdeményezések rendszere alkalmas-e az uniós szintű kisebbségi érdekérvényesítésre?

- Ha kizárólag a nemzeti kisebbségek szempontjából nézzük, maga a polgári kezdeményezés egyértelműen alkalmas érdekérvényesítési eszköz. A bizottság ugyanis – amíg erre a Minority SafePack rá nem kényszerítette – nem tűzte napirendre a nemzeti kisebbségek védelmét, ezt tehát a Minority SafePacknek és ezáltal az európai polgári kezdeményezésnek mint eszköznek sikerült elérnie. Az más kérdés, hogy ebben a témában az érdekérvényesítő eszköz hatékonyságának üvegplafonja van: a bizottság politikai ellenállása. Nem kíván ezzel a konfliktusos témával foglalkozni, nem akarja felvállalni ezt a kényes kérdést.

-Volt két magyar kezdeményezés, ami elakadt az EU-s bürokrácia útvesztőiben. Mi indokolhatta az elakadásokat?

- Az egyik ilyen kezdeményezés a már hivatkozott Minority SafePack, amelyet a szervezők 2013-ban nyújtottak be, de a bizottság elutasította a bejegyzését. A szervezők az elutasítást sikeresen támadták meg az EU törvényszékén, ezt követően 2017-ben pedig már megkezdődhetett az aláírások gyűjtése. A sikeres aláírásgyűjtés után 2020-ban terjesztették be a kezdeményezést a bizottságnak, amelyet a brüsszeli testület egy év múlva egyetlen javaslat előterjesztése nélkül söpört le az asztalról. A szervezők megtámadták a törvényszéken ezt a döntést; tavaly novemberben első fokon a törvényszék a bizottságnak adott igazat, most a fellebbezés után másodfokon folytatódik az ügy.

A másik, nemzeti kisebbségek szempontjából fontos európai polgári kezdeményes a nemzeti régiókról szóló kezdeményezés. Ez is 2013-ban került először a bizottság elé, amelynek nyilvántartásba vételét először – a Minority SafePack-hez hasonlóan – szintén elutasította a bizottság. A szervezők a döntést az Európai Unió Bíróságán támadták meg, ahol másodfokon sikerült nyerniük. Ezt követően a szervezők elkezdhették az aláírások gyűjtését (a covid miatt két évig tartott a szokásos egy év helyett), és nekik is sikerült összegyűjteni a szükséges számú aláírást. Bár sikerrel teljesítette az aláírásgyűjtést, a javaslat még nem került a bizottság elé. A szervezők úgy nyilatkoztak, hogy csak a 2024 végén hivatalba lépő új Európai Bizottságnak kívánják benyújtani a kezdeményezést.

A nemzeti régiók ügye tehát egyelőre nem akadt el, hanem a szervezők döntése nyomán „pihen”. Bár kicsi rá az esély, hogy a 2024 végén hivatalba lépő új bizottságnál majd prioritást élvez a nemzeti kisebbségek vagy a nemzeti régiók védelme, hosszú távon ez változhat, de nem egyik napról a másikra. Nekünk az a feladatunk, hogy minél több nemzetközi és európai támogatót szerezzünk a nemzeti kisebbségek ügyének, és a lehető legtöbb politikai szereplőt győzzük meg arról, hogy a nemzeti kisebbségek védelme nemcsak a kisebbségek, de a többségi társadalmak és Európa érdeke is.