Külföld
Hamarosan megkezdheti munkáját a nemzetközi agressziók kivizsgálásával foglalkozó központ
Az ICPA létrehozása valamennyi EU-tagállam teljes támogatását élvezi

Nyitóbeszédében Didier Reynders közölte, várakozásai szerint a kijevi konferencia résztvevői aláírják az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust struktúráján belül működő központ létrehozásáról szóló megállapodást.
Hangsúlyozta, az ICPA létrehozása valamennyi EU-tagállam teljes támogatását élvezi, az Európai Bizottság pedig készen áll arra, hogy megadja a szükséges támogatást a központ működéséhez.
A bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül
„Minden követ megmozgatunk azon törekvésünk sikere érdekében, hogy véget vessünk az Oroszország által itt, Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekmények büntetlenségének” – fogalmazott Reynders, majd hozzátette: az EU és tagállamai között egyetértés van abban, hogy az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül.
Az Európai Bizottság biztosítani fogja, hogy a közös nyomozócsoporton keresztül támogatott vizsgálatokat egységes és együttműködő módon folytassák le – mondta. Ennek érdekében már a jövő hónapban megbeszélések kezdődnek a tagállamokkal, valamint Ausztráliával, Kanadával, Liechtensteinnel, Japánnal, az Egyesült Királysággal és az Egyesült Államokkal – tájékoztatott.
Hangsúlyozta továbbá: a brüsszeli végrehajtó testület teljes mértékben támogatja annak lehetőségét, hogy a jövőben kiterjesszék a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) joghatóságát az agressziós bűncselekmények kivizsgálására is. Továbbra is a Nemzetközi Büntetőbíróságnak kell az alapvető nemzetközi bűncselekmények kezelésének kulcsfontosságú joghatóságának maradnia – tette hozzá.
Reynders arra is emlékeztetett: az Eurojust a múlt héten jelentette be, hogy létrehozza az alapvető nemzetközi bűnügyi bizonyítékok adatbázisát (CICED) az Ukrajnában vagy minden más konfliktus során elkövetett bűncselekmények kivizsgálására.
Az adatbázis létrehozását követően Ladislav Hamran, az Eurojust elnöke hágai sajtótájékoztatóján közölte: az adatbázis döntő fontosságú lépést jelent a feltételezhetően elkövetett alapvető nemzetközi bűncselekményekre adható igazságügyi válaszok támogatása érdekében. Az intézkedés lehetővé teszi, hogy az Eurojust összegyűjthesse, megőrizze, elemezhesse és tárolhassa a bizonyítékokat. Támogatja továbbá a nemzeti és nemzetközi nyomozásokat azáltal, hogy rávilágít nemcsak az egyes bűncselekményekre, hanem az elkövetésüket lehetővé tevő rendszerszintű intézkedésekre is – tette hozzá Ladislav Hamran.
Von der Leyen: Oroszországot felelősségre kell vonni
Oroszországot és Vlagyimir Putyin orosz elnököt felelősségre kell vonni az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekményekért - húzta alá Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ICPA létrehozásával kapcsolatban szombaton kiadott brüsszeli közleményében.
Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy egyre több bizonyíték áll rendelkezésre a polgári lakosság, valamint az energia- és egyéb infrastruktúra elleni közvetlen támadásokra. Azt is bizonyítani lehet, hogy az orosz erők kínzásokat alkalmaztak, szexuális erőszakot követtek el, és kivégzéseket hajtottak végre. Az orosz katonák még a gyerekeket sem kímélték - hívta fel a figyelmet.
"Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsuk" - fogalmazott.
Közölte: az Európai Unió támogatja a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott ICC munkáját, ugyanakkor úgy véli, hogy külön bíróságra van szükség az orosz agresszió során elkövetetett bűncselekmények kivizsgálására. Az Európai Unió partnereivel együtt továbbra is azon fog dolgozni, hogy Oroszország megfizessen az elkövetett bűncselekményekért - tette hozzá Ursula von der Leyen.