Külföld
Tízéves kislány a terror áldozata Göteborgban

Egészen elképesztő módon már akad olyan nyugati lap, amely „mentális zavarra” hivatkozva mentegeti azt az iráni származású erőszakos migránst, aki egy tízesztendős kislányt késelt meg Svédország második legnagyobb városának, Göteborgnak a központjában. A 36 éves, többszörösen büntetett elkövető minden előzmény nélkül délidőben rontott neki a gyereknek és az őt védelmező nagymamájának.
A szemtanúk szerint a férfi Allahu akbar! (Allah hatalmas) kiabálás közben követte el szörnyű tettét.
Az erőszakos migránst a járókelők teperték le és tartották vissza a rendőrség kiérkezéséig. A kislányt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A legfrissebb közlés szerint állapota stabil. Sajtóhírek szerint az áldozatok holland turisták, az elkövető pedig egy többszörösen büntetett bevándorló, kinek a bűnlajstromán számos lopás, testi sértés és rablás is szerepel.
Az STV nevű műsorszolgáltató szerint a férfi 2015-ben egy puskával akart kirabolni egy óraboltot, de meggyűlt a baja cellatársaival is.
A férfit legutóbb 2022 novemberében ítélték el egy elektronikai bolt fosztogatásáért. A helyi járásbíróság szerint a cselekmény büntetési tétele csak egy rövid elzárásnak felelt meg, s úgy vélte, hogy a férfi személyes és szociális helyzete jelentősen javult az eset után. Mindennek fényében a pártfogó felügyelői szolgálat javasolta a migráns próbaidőre ítélését amit a kerületi bíróság jóváhagyott.
A férfit a rendőrség letartóztatta.