Külföld
Adatbázis a konfliktusok során elkövetett nemzetközi bűncselekmények bizonyítékainak összegyűjtésére
Az intézkedés lehetővé teszi, hogy elemezhessék és tárolhassák például a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos bizonyítékokat

Ladislav Hamran sajtótájékoztatóján közölte, egy évvel az ukrajnai háború kezdete után, az adatbázis létrehozásával az Eurojust döntő fontosságú lépést tett az állítólagosan elkövetett alapvető nemzetközi bűncselekményekre adható igazságügyi válaszok támogatása érdekében.
Az intézkedés lehetővé teszi, hogy az Eurojust összegyűjthesse, megőrizhesse, elemezhesse és tárolhassa az alapvető nemzetközi bűncselekményekkel, például a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos bizonyítékokat.
Elmonda azt is, hogy az ügynökség továbbá egy új, nemzetközi agressziós bűncselekmények elkövetésének kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozásán is dolgozik. A központ fő célja, hogy támogassa és fokozza az ilyen bűncselekmények kivizsgálásának hatékonyságát a kulcsfontosságú bizonyítékok megszerzésével és az ügymenet előkészítésének segítésével annak lehető legkorábbi szakaszában.