Külföld

Nem térhet haza az Iszlám Államhoz csatlakozott brit lány

A törvény lehetővé teszi a brit állampolgárság megvonását

Az akkor 15 éves Shamima Begum és két barátnője, a szintén 15 éves Amira Abase és a 16 esztendős Kadiza Sultana 2015 februárjában a londoni Gatwick repülőtérről felnőtt kíséret nélkül Törökországba utazott, onnan átjutottak Szíriába, és ott csatlakoztak az Iszlám Államhoz. Kadiza Sultana egy légitámadásban meghalt, Amira Abase sorsa nem ismert – írja a 24.hu.

Nem térhet haza az Iszlám Államhoz csatlakozott brit lány
Nem térhet haza az Iszlám Államhoz csatlakozott brit lány
Fotó: AFP/Metropolitan Police

Sajid Javid akkori brit belügyminiszter 2019 februárjában megvonta a brit állampolgárságot a jelenleg 23 éves, Londonban született Shamima Begumtól, abból a feltételezésből kiindulva, hogy Begum édesanyja brit–bangladesi kettős állampolgár, és az ő révén lányának is van a brit mellett bangladesi állampolgársága.

Az 1981-ben kelt brit állampolgársági törvény lehetővé teszi a brit állampolgárság megvonását, ha a mindenkori belügyminiszter úgy ítéli meg, hogy ez a lépés a közjó érdekében áll. A brit kormány ugyanakkor a London által is aláírt nemzetközi jogi kötelezettségek alapján senkit nem tehet hontalanná, vagyis a brit állampolgárság nem vonható meg olyanoktól, akiknek nincs más állampolgárságuk. A bangladesi kormány már Javid határozatának másnapján közölte Londonnal, hogy Shamima Begum nem bangladesi állampolgár, és nem utazhat be Bangladesbe.

A fiatal nő jogi képviselői erre hivatkozva nyújtottak be keresetet Javid döntése ellen.

A nemzetközileg is nagy figyelemmel kísért, Nagy-Britanniában rendkívüli horderejű jogi precedensként kezelt ügynek eddig is számos bírósági fordulópontja volt. A londoni fellebbviteli bíróság 2020-ban helyt adott a fellebbezésnek, kimondva, hogy Shamima Begumnak Szíriából nem volt lehetősége megfelelő jogorvoslatra a miniszteri döntés ellen. A végzés szerint a nő hazatérhet Nagy-Britanniába, és bírósági eljárást kezdhet állampolgárságának helyreállítása végett. A brit Legfelsőbb Bíróság azonban két éve helyt adott a brit belügyminisztérium fellebbezésének, megtiltva, hogy Shamima Begum hazatérjen, és brit bíróságon indítson pert állampolgárságának visszaadásáért. A végzés indoklása szerint az igazságos jogi eljáráshoz fűződő jog nem ír felül más kritikus jelentőségű meggondolásokat, köztük a közbiztonság fenntartásának kormányzati kötelmét. Ezt a döntést erősítette meg az újabb fellebbezést elutasító szerdai végzésében a bevándorlási fellebbviteli ügyekben eljáró különleges londoni bírói fórum.

Shamima Begum jelenleg egy északkelet-szíriai fogolytáborban él, amelyet a helyi kurd milícia tart fenn. Begum az elmúlt években több interjút adott brit médiatársaságoknak, elmondva: Szíriában férjhez ment az Iszlám Állam egy holland fegyvereséhez, akitől három gyermeke született, de mindhárom meghalt, főleg alultápláltságból eredő betegségekben. Elmondta azt is: tudja, hogy börtön vár rá hazatérése esetén, de ennek ellenére szeretne visszatérni Nagy-Britanniába.

A jogi eljárás valószínűleg az ezt megtiltó szerdai végzéssel sem zárult le, mivel az eljáró különleges brit bíróság döntése ellen is van helye fellebbezésnek.

Kapcsolódó írásaink