Külföld
Volker Türk: Izrael függessze fel az igazságügyi rendszer átalakítását
Tel-Avivban és Jeruzsálemben több tízezren tüntettek a tervezet ellen

Volker Türk aggodalmát fejezte ki a törvények emberi jogi következményei, valamint az igazságszolgáltatás függetlenségére gyakorolt hatása miatt. Rámutatott arra is, hogy a reformokat mind a civil társadalom, mind a politikai szféra tagjai bírálták, ezért felszólította az izraeli kormányt, hogy kezdeményezzen róluk párbeszédet.
„Azokat a változtatásokat, melyek egy ország régóta érvényben lévő alkotmányos berendezkedésének alapjait érintik, s amelyek az intézmények működését garantáló rendszeren módosítanak, csak széles körű konzultáció után, nagy többségű konszenzussal lehet meghozni” – szögezte le a főbiztos.
Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a reformok az emberi jogok védelmét is nehezítik, különösen a társadalom sérülékenyebb közösségeinél, mint az LMBT-közösség, a menekültek és az izraeli arabok.
Az izraeli parlament keddre virradóra fogadta el első olvasatban az igazságszolgáltatás átalakításának első törvényeit. A változtatások révén a kormányzó politikusok irányítása alá rendelik a bíróságokat, ugyanis az alaptörvény igazságszolgáltatásról szóló részének módosításával átalakítják a bírákat kiválasztó bizottságokat. Ezentúl a koalíció ellenőrzi őket, mert a kilenc bizottsági tagból ötről ők döntenek.
A változtatások bírálói szerint ezentúl ezért politikai alapon nevezik ki majd a bírókat, és ezzel szerintük a bíróság elveszíti függetlenségét.
A szintén megszavazott másik alaptörvény-módosítás megakadályozza, hogy az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság beleavatkozhasson az alaptörvények átalakításába, alkotmányossági, törvényességi kontrollt gyakorolhasson felettük.
Az ellenzék vezető politikusai elítélték az indítványokat.
Tel-Avivban és Jeruzsálemben több tízezren tüntettek a tervezet ellen az utóbbi napokban, a megmozdulások szervezői szerint a törvények veszélybe sodorják a demokráciát.