Külföld

Moszkva továbbra is nyitott marad a párbeszédre Moldovával

Oroszország már a hét elején visszautasította azon állításokat, hogy destabilizálásra törekedne

Oroszország az újonnan megalakult chisinaui kormány ellenére változatlanul viszonyul Moldovához, és nyitott marad a konstruktív párbeszéd kialakítására – közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szombaton.

Oroszország már a hét elején visszautasította Maia Sandu moldovai államfő azon állítását, miszerint Moszkva Moldova destabilizálására törekedne.

A chisinaui parlament a héten bizalmat szavazott az újonnan megalakult nyugatbarát kormánynak, Dorin Recean miniszterelnök pedig egyértelműen leszögezte, hogy országát a gazdasági helyreállás és az európai integráció felé vezető úton kívánja kormányozni. „Az EU teljes értékű tagjai szeretnénk lenni” – jelentette ki Recean csütörtöki parlamenti beszédében.

Sandu elnök hétfői televíziós beszédében arra figyelmeztette országa lakosságát, hogy Oroszország újabb kísérleteket tesz Moldova destabilizálására, a kormány és az alkotmányos rend megbuktatására annak érdekében, hogy befolyásolni tudja az ország politikai irányultságát és a belpolitikát.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai parlamenti felszólalásában elutasította a Moszkvát ért vádakat, szerinte a moldovai vezetés oroszellenes retorikájának célja, hogy eltereljék a figyelmet a belpolitikai kudarcokról.

Kapcsolódó írásaink