Külföld

Hibát jelez a Mig, de Ukrajnának még jó lesz

Az a négy szlovák vadászgép a tizenegyből, amely még a közelmúltban működött, minden negyvenharmadik percben hibát jelzett. A szlovák védelmi miniszter ennek ellenére úgy véli, a vadászokat kiválóan tudná használni Ukrajna.

Hibát jelez a Mig, de Ukrajnának még jó lesz
Mig–29-esek a levegőben (képünk illusztráció, a lengyel haderő vadászgépeit ábrázolja)
Fotó: Radoslaw Jozwiak / AFP

A szlovák megbízott védelmi miniszter szerint gazdasági szempontból hátrányos lenne hazájának, ha a fel nem használt Mig–29-es vadászgépek az országban maradnának. Mint az Új Szóban olvasható, Jaroslav Naď (OĽaNO) csütörtökön arról beszélt, a NATO-tagállamok védelmi tárcavezetőinek tárgyalásán több kollégája is megerősítette, már küldött repülőgépeket Ukrajnának.

Szlovákia két területen tud segíteni – MiG–29-es vadászgépeket, valamint KUB légvédelmi rendszereket tud biztosítani – fogalmazott. Naď szerint nemzeti érdek, hogy a háború ne közelítse meg a határaikat.

„Biztos vagyok benne, hogy Ukrajna távol fogja tartani az orosz agresszort Szlovákiától, ezért mi a lehető legnagyobb mértékben segítünk nekik" – közölte. A miniszter szinte mellékesen azt is elmondta, a tizenegyből még működő négy repülő minden negyvenharmadik percben hibát jelzett.

Ugyanakkor szerinte Ukrajna a megjavításukkal akár meg is fordíthatná a háború kimenetelét, nem mellesleg pedig hazája százötven-százhetven millió eurót kaphatna azokért cserébe.

Kapcsolódó írásaink