Külföld

Lavrov: Az orosz külpolitikai koncepció a Nyugat dominanciájának lezárásáról szól

A Nyugat rögeszmésen törekszik az egypólusú világrend fenntartására

Oroszország aktualizált külpolitikai koncepciója arról fog szólni, hogy véget kell vetni a Nyugat dominanciájának a nemzetközi életben – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter szerdán a parlament alsóházában a kormányóra keretében szerdán felszólalva – írja az oroszhirek.hu.

Lavrov: Az orosz külpolitikai koncepció a Nyugat dominanciájának lezárásáról szól
Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere
Fotó: AFP/Russian Foreign Ministry Sputnik

„Frissített külpolitikai koncepciónk már arról fog szólni, hogy véget kell vetni a Nyugat monopóliumának a nemzetközi élet kereteinek alakításában, amelyeket ezentúl nem az ő önző érdekei, hanem az érdekek igazságos, egyetemes egyensúlya alapján kell meghatározni, ahogyan azt az ENSZ alapokmánya előírja, amely minden állam szuverén egyenlőségének elvét rögzíti” – mondta a tárcavezető.

Lavrov szerint a Nyugat rögeszmésen törekszik az egypólusú világrend fenntartására, és szemérmetlenül semmibe veszi az országok szuverén egyenlőségének elvét.

Moszkva a BT-ben fogja követelni a robbantások kivizsgálását.

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülését készíti elő, amelyen követelni fogja az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának kivizsgálását – jelentette ki Szergej Lavrov.

Hangsúlyozta, hogy Moszkva nem ért egyet Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője azon kijelentésével, miszerint az ENSZ-nek nincs felhatalmazása az Északi Áramlat és az Északi Áramlat 2 vezetéken történt incidensek kivizsgálására.

A nyugati politikusok hazudnak az Északi Áramlatok felrobbantásáról

A nyugati politikusok ugyanúgy hazudnak Oroszországnak az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásáról, ahogy ezt korábban a minszki megállapodásokkal és a végrehajtásukkal kapcsolatban tették – mondta az orosz külügyminiszter.

Emlékeztetett arra, hogy Angela Merkel volt német kancellár és Francois Hollande francia exkormányfő “cinikus beismerést” tett, miszerint csak időnyerés végett volt szükség az ENSZ Biztonsági Tanácsa által az ukrajnai rendezés alapjaként jóváhagyott minszki csomagra, azért, hogy így lehetővé tegyék Kijev számára katonai képességek kiépítését.

„Az ENSZ-hez fordultunk, ahol felvetettük ezt a kérdést. A Biztonsági Tanács rendkívüli ülését készítjük elő, követelni fogjuk, hogy valamilyen formában indítsanak vizsgálatot” – mondta az orosz diplomácia vezetője.

Egyszerűen fogalmazva, mindenki hazudott nekünk: ahogy most is hazudnak, eltitkolva az igazságot az Északi Áramlatok elleni terrortámadásokról” – mondta a tárcavezető.

Kapcsolódó írásaink