Külföld
Elkezdődött az ukrán katonák németországi kiképzése a Leopard 2 harckocsik használatára
A program március végéig tart

A szövetségi védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy az ukrán katonáknak szervezett kiképzési program helyszíne az Alsó-Szászország tartományi Munsterben működő harckocsizóképző központ.
A program március végéig tart.
A munsteri gyakorlótéren képeznek ki ukrán katonákat a Marder típusú páncélozott harcjármű használatára is, egy korábban elindított támogatási program keretében. A német sajtóban megjelent beszámolók szerint a világ legmodernebb és legerősebb harckocsijaként számon tartott Leopard 2 használatát tanuló ukrán katonák első csoportja a hét végén érkezett, a légierő (Luftwaffe) szállította őket Németországba Lengyelországból.
A német gyártmányú Leopard 2 használatát alapesetben több évig oktatják a Bundeswehrnél. Az ukrán katonáknak rövidített, 6-8 hetes tanfolyamot szerveztek, amelyen az alapismereteket adják át.
A szövetségi kormány február elején határozta el, hogy egy sor nehézfegyver-típus, köztük Panzerhaubitze 2000 önjáró lövegek, Marder és Gepard páncélozott harcjárművek után 14 darab Leopard 2 A6 típusú harckocsival is segíti a védekezést az orosz támadás ellen, és összehangolja az Ukrajnát ugyancsak Leopardok 2-esekkel támogató partnerországok erőfeszítéseit.
A támogatási csomaghoz kiképzés, lőszer, szállítás és karbantartás is jár.
A napokban közölték, hogy a Bundeswehr állományából származó 14 harckocsit március végére készítik fel az ukrajnai bevetésre. A kormány a napokban arról is döntött, hogy a modell elődjével, a Leopard 1 típusú harckocsival is támogatják az ukrán erőket. A tervek szerint száznál is több ilyen harckocsit juttatnak Ukrajnába.