Külföld
A tiltakozások nem vezettek eredményre
Irán semlegesítette az újabb, külföldi szervezésű összeesküvést, és a forradalom újabb győzelmet aratott

Az iráni nép megbuktatta a külföldi ellenség zavargások szítására és médiaháborúra irányuló tervét – hangzott el a beszédben.
Irán semlegesítette az újabb, külföldi szervezésű összeesküvést, és a forradalom újabb győzelmet aratott – tette hozzá.
Raiszi szerint az iráni nők szerepének külföldi ábrázolásai egyszerűen helytelenek. Az elnök azt mondta, a nők szabadok és jelen vannak minden vezető pozícióban, azonban a Nyugattal ellentétben „nem tárgyiasítják őket”.
„Iránban ráadásul a család áll az előtérben, nem az olyan ügyek, mint a homoszexualitás” – tette hozzá az elnök.
A tiltakozásokat az váltotta ki, hogy szeptemberben letartóztattak egy fiatal kurd nőt, mert állítólag nem előírásszerűen viselte a fejkendőjét. A nő három nappal később az őrizetben meghalt.
Emberi jogi szervezetek becslései alapján több mint ötszázan haltak meg és csaknem húszezer embert tartóztattak le a tüntetések kezdete óta Iránba.
Az 1979-es iszlám forradalom évfordulóján több millióan vettek részt az állami ünnepségeken Teheránban és máshol – jelentette az IRIB állami csatorna.
A Ruholláh Khomeini ajatollah vezette, 1979 februárjában kitört felkelésben összeomlott az iráni monarchia.