Külföld
Egy új Duna-híd építéséről is tárgyalt a román és bolgár kormányfő
A felek megújuló energiaforrásokat hasznosító, közös projektekről is tárgyaltak

A román kormány közleménye szerint Nicolae Ciuca és Galab Donev videóértekezleten egyeztetett a két szomszédos európai uniós tagállam infrastruktúrájának összekapcsolását javítani hivatott, közös projektekről.
Ciuca arra „bátorította” a bolgár felet, hogy hagyja jóvá a folyamhajózás feltételeit javító, Fast Danube nevű, közös uniós projekt megvalósítását annak érdekében, hogy elkezdjék a határfolyam medrének régóta esedékes kotrását, és így a Dunát egész évben hajózhatóvá tegyék.
A bukaresti közlemény szerint ezt a projektet csomagban kezelik a – bolgár fél által sürgetett – a romániai Giurgiu és a bolgár Rusze között megépítendő, új Duna-híddal, hiszen mindkettő közös regionális és egyben európai uniós érdek.
A felek megújuló energiaforrásokat hasznosító közös projektekről is tárgyaltak, és megállapodtak abban, hogy továbbra is egyeztetnek a két ország tavaly decemberben meghiúsult, de mindkét ország által továbbra is igényelt schengeni csatlakozása ügyében.
A román és bolgár miniszerelnök egyetértett abban, hogy az illegális migráció megfékezése és az Európai Unió külső határának védelme terén mindkét ország európai megoldásokat szorgalmaz.