Külföld

Többéves szünet után újraindulhat a finn hadianyag-szállítás Törökországba

A szállításokat a 2019-es szíriai török beavatkozás miatt állította le a finn kormány

Három év szünet újraindulhat a finn hadianyag-szállítás Törökországba – közölte szerdán a finn védelmi minisztérium.

Többéves szünet után újraindulhat a finn hadianyag-szállítás Törökországba
Képünk illusztráció
Fotó: AFP

A szállításokat a 2019-es szíriai török beavatkozás miatt állította le a finn kormány. A most bejelentett döntés viszont részét képezi annak a, június végén kötött, háromoldalú megállapodásnak, amelyet a svéd és finn NATO-csatlakozás elősegítésére kötött a két észak-európai állam és Törökország.

Riikka Pitkänen miniszteri tanácsos a sajtónak nyilatkozva elmondta: az első exportengedélyt páncélacél szállítására adták ki.

A finn kormánykoalícióban részt vevő párt, a Baloldali Szövetség elnöke élesen bírálta az exporttilalom feloldását.

Andersson Twitter-üzenetében azt írta, „nem támogatják védelmi célú hadianyag szállítását olyan országoknak amelyek háborúban vesznek részt, vagy megsértik az emberi jogokat”, és a szállítási engedély visszavonását követelte.

A Törökországba irányuló hadianyag exporttilalmának feloldása egyike volt a török kormány azon feltételeinek, amelyek teljesítése esetén Ankara hajlandó jóváhagyni Svédország és Finnország csatlakozását az észak-atlanti szövetséghez. Svédország már szeptemberben feloldotta az erre vonatkozó tilalmat.

A két ország NATO-csatlakozásának ügye jelenleg holtpontra jutott, miután a hétvégén a stockholmi török nagykövetség közelében tartott tüntetésen egy iszlamofób párt vezetője elégette a muszlimok szent könyvét, a Koránt. Törökország erre, és a közelmúltban történt svédországi „provokációkra” hivatkozva kedden határozatlan időre felfüggesztette a NATO-csatlakozás céljából életre hívott, háromoldalú mechanizmust.

Mindkét ország csatlakozásához az összes NATO-tag egyhangú beleegyezése szükséges.
 

Kapcsolódó írásaink