Külföld

Bojkottot hirdetett egy mecset a svéd és a holland termékekre

Az al-Azhar vezetősége barbár tettnek minősítette a hét végén történt Korán-égetéseket

A svéd és a holland termékek bojkottjára szólította fel szerdán a muszlimokat a szunnita muszlimok között nagy tekintéllyel bíró kairói al-Azhar nagymecset a stockholmi és a hágai Korán-égetések miatt.

Bojkottot hirdetett egy mecset a svéd és a holland termékekre
Bojkottot hirdetett egy mecset a svéd és a holland termékekre a Korán-égetések miatt
Fotó: AFP

Az al-Azhar vezetősége barbár tettnek minősítette a hétvégén történt akciókat, szerinte ezeket „a szólásszabadság embertelen, erkölcstelen értelmezése alapján követték el”.

A svéd fővárosban szombaton egy dán aktivista, Rasmus Paludan vezetésével égették el az iszlám vallás szent könyvét a török nagykövetség épületénél, vasárnap pedig a szélsőjobboldali Pegida vezetője, Edwin Wagensveld széttépte, meggyújtotta és megtaposta a könyvet.

Paludan és Wagensveld tüntetését a hatóságok előzőleg engedélyezték.

Az eset nyomán ellentüntetések voltak Ankarában és Isztambulban, valamint a pakisztáni Lahorban is.

A török külügyminisztérium kedden bekérette Hollandia ankarai nagykövetét, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig hétfőn kijelentette: nyilvánvaló, hogy Svédország nem várhatja el Törökország támogatását a NATO-csatlakozást illetően.

Kapcsolódó írásaink