Külföld

Doktor van – hely már kevesebb Lendván

Míg Szlovénia fővárosában a közelmúltban emberek sokasága tülekedett azért, hogy választott családorvoshoz jusson, a Lendvai Egészségházban ez a terület rendezett. A helyi sajtó szerint az égető gondot sokkal inkább a helyszűke jelenti.

Doktor van – hely már kevesebb Lendván
A jól felszerelt központban jelenleg tíz családorvos fogadja a betegeket
Fotó: Zdravstveni dom Lendava (a Lendvai Egészségház) közösségi oldala

Súlyos gondot okoz Lendván, hogy nem húzzák föl az egészségház mellé korábban tervezett épületet – írta meg csütörtökön a szlovéniai magyarok hírportálja. Mint a cikkből kiderül, a védőnői szolgálat és a munkaegészségügyi szakrendelő – nagy valószínűséggel – ideiglenesen a Muravidék Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) egykori, Fő utca 124. szám alatti székházába költözik. Utóbbi ügyben már zajlott egyeztetés a szervezettel, de mivel ott a közelmúltban vezetőváltás történt, a folyamatot újra kell indítani. A tárgyalásokba Magyar Jánost, Lendva polgármesterét is bevonják.

A lap szerint ugyanakkor öröm az ürömben, hogy míg Ljubljanában a közelmúltban emberek sokasága tülekedett azért, hogy választott családorvoshoz jusson, Lendván e terület teljesen rendezett. A rendelőben jelenleg tíz családorvos dolgozik, s ez bőven lefedi a felvetődő igényeket – nyilatkozta az orgánumnak Požgai-Horvat Olga igazgató. Mint elmondta, a fogászati részlegen szembesülnek hiánnyal, ahol még két állás betöltetlen. Utóbbiakra egyébként a folyamatos kiírások ellenére sem akad jelentkező.

Kapcsolódó írásaink