Külföld
Bandaháború Hamburgban
A nyílt utcán lőtték szitává a fekete autót

Legalább húsz golyónyomot rögzítettek a helyszínelők azon a fekete Audi terepjárón, amelyet kedden támadtak meg az északnémet nagyváros, Hamburg egyik elővárosában. A késő esti támadás során az autóban tartózkodó két személy megsérült, egyikük súlyosan. Néhány eltévedt lövedék a közeli házak falába fúródott – írta meg a Hamburger Abendblatt cikke alapján a hirado.hu.
Kiemelték, a bűncselekmény helyszínére nagy erőkkel vonultak ki a hamburgi rendőrség egységei. Megállapították, hogy az autó utasai közül az egyik fegyvert is rántott a támadásra reagálva, majd több táskát próbált meg elrejteni még a rendőrök kiérkezése előtt.
Egy környékbeli lakó a sajtó érdeklődésére elmondta, egymás után hallatszottak a lövések, amelyekről először azt hitte, valaki pótszilvesztert tart, és azért durrogtat.
Megjegyezték, az eddigi nyomozás megállapította, hogy az Audit egy másik autó próbálta leszorítani az útról, miközben a támadó gépkocsiból gépkarabéllyal tüzet nyitottak a fekete terepjáróra, amely ezt követően letért az úttestről, és egy vasúti átjáróba csapódott.
A rendőrség illetékesei szerint feltehetőleg bandaháborúban részt vevő csoportok összecsapása volt az eset. A terepjáró két utasa – német sajtóinformációk szerint – kábítószerrel kapcsolatos ügyek miatt már korábban a hatóságok látókörébe került – olvasható a portálon.