Külföld
Ukrajna nem lesz az Európai Unió tagja, amíg orosz katonák vannak a területén
Az Európai Uniónak támogatnia kell Ukrajnát

Lehetetlen Ukrajna belépése az EU-ba háborús időkben – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke a Deutsche Welle német rádióállomásnak nyilatkozva.
Az rbc.ua hírportálon megjelent összefoglaló szerint a politikus elmondta, az elképzelés az, hogy Ukrajna győztesen, szuverénen, függetlenként, szabadon kerüljön ki ebből a konfliktusból, és legyen lehetősége, hogy maga hozza meg ezt a döntést.
Úgy gondolom, hogy Ukrajna azért küzd, hogy ez megtörténjen. Az Európai Uniónak támogatnia kell Ukrajnát e cél elérésében – tette hozzá a politikus.
Az Európai Bizottság alelnöke megjegyezte, hogy Ukrajna csatlakozása megváltoztatja az Európai Unió jellegét, és a befolyás mértékét tekintve az EU 2004-es legnagyobb egyszeri bővítésével hasonlítható össze. Egyúttal felhívta a figyelmet Ukrajna első lépéseire a hét kritérium teljesítésében, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az EU megmutassa, mit tud tenni azért, hogy az országot közelebb vigye a céljához.
„Erre úgy kell válaszolnunk Ukrajnának: rendben, most megvan ez a törvény, az elkövetkező években segíteni fogunk annak végrehajtásában, és támogatást nyújtunk, hogy ez sikeres legyen. Ez a csatlakozási felkészülési folyamat rendkívül fontos, de azonnal el kell kezdeni” – magyarázta az Európai Bizottság helyettes vezetője. Kiemelte továbbá Ukrajna lehetséges szerepét az energiaátmeneti stratégia végrehajtásában az Európai Unióban, megjegyezve, hogy az országnak az EU jövőbeli hidrogéngazdasága részévé kell válnia. „Ukrajna ideálisan alkalmas arra, hogy a zöld hidrogén és a biometán jelentős termelőjévé váljon azon áruk számára, amelyekre Európa tiszta gazdaságának a jövőben szüksége lesz” – adott hangot elképzelésének Frans Timmermans.