Külföld

Dél-afrikai katonák ellen indult vizsgálat

Egy tűzre dobott holttesteket bemutató mozambiki videofelvétel miatt nyomoz a dél-afrikai hadsereg

Egy ház égő romjaira dobott holttesteket bemutató mozambiki videofelvétel miatt indított vizsgálatot a dél-afrikai hadsereg kedden.

Dél-afrikai katonák ellen indult vizsgálat
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Phill Magakoe

Közleményük szerint a közösségi médiában széles körben megosztott felvétel alapján feltételezhető, hogy a holttesteket elégető emberek között dél-afrikai katonák is lehettek.

A beszámoló szerint az eset még 2022 novemberében történhetett de csak most került nyilvánosságra, és ha a nyomozás eredményre vezet, felelősségre vonják a bűnösöket.

A legnagyobb dél-afrikai ellenzéki párt a hírre reagálva közleményt adott ki, melyben hangsúlyozták: „Nagy szégyent hozna az országra, ha bebizonyosodna, hogy dél-afrikai katonák is az elkövetők között voltak, akik kegyeletsértést követtek el és megsértették a nemzetközi jogot is a holttestekkel szembeni bánásmóddal.”

A videofelvételen látható katonák egy, már lángoló holttestet locsolnak le, majd újabbakat dobnak rá, és az akciót mobiltelefonokkal felvevő katonák egyike olyan egyenruhát visel, amelyen a dél-afrikai hadsereg jelzése látható.

A Dél-Afrikai Köztársasággal szomszédos Mozambik északkeleti régiója, Cabo Delgado 2017 óta dzsihadista erőszak színtere. Az eddigi halálos áldozatok számát 4500-ra becsülik, akiknek csaknem fele polgári személy volt, és százezrek kényszerültek elmenekülni otthonukból.

Dél-Afrika a dzsihadisták elleni küzdelemben úgy próbált segíteni a mozambiki hadseregnek, hogy 2021-ben egy 3 ezer fős hadseregcsoportot küldött a tanzániai határhoz közeli, muszlim lakosságú szegény régióba. A harcok intenzitása azóta csökkent, de a dzsihadisták továbbra is képesek egy-egy veszélyes akció elkövetésére.

Kapcsolódó írásaink