Külföld

Rosszabb a helyzet, mint amit a romániai cenzus mutat

Fenntartásokkal kell kezelni a romániai népszámlálás előzetes eredményeit, különösen az elvándorlásra vonatkozó adatokat – nyilatkozta Kiss Tamás szociológus a közelmúltban lezárult felmérés kapcsán. A szakértő szerint a demográfiai elöregedés elsősorban a gyermekvállalási kedv csökkenésének tudható be.

Rosszabb a helyzet, mint amit a romániai cenzus mutat
Bözödújfalu elpusztított templomának maradványai (Képünk illusztráció)
Fotó: MH

A valóságban nemcsak a tizenkilencmilliós népességszám kisebb, mint amit a 2022-es romániai cenzus mutat, hanem a korfa is kedvezőtlenebb – hangoztatta hétfőn a Háromszék tudósítása szerint a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Kiss Tamás szociológus elmondta, egészen biztosan szerepelnek olyanok is az összeírásban, akik valójában nem élnek életvitelszerűen Romániában.

Ha elfogadjuk a statisztikai hivatal adatait, akkor ez azt jelenti, hogy a migrációs veszteség az elmúlt tíz évben csupán 423 ezres volt – mutatott rá a szakember. Aki egyben úgy vélte, a külföldön élő ötmillió román állampolgárról szóló becslés talán túlzás, de a tükörstatisztikák, vagyis a célállamok bevándorlási adatai szerint négymillió körüli lehet a valós adat.

Kiss Tamás szerint egy cenzus esetében a cél nem pusztán a valóság leírása, hanem valamifajta reprezentációnak a közvetítése. Itt az államnak, bizonyos értelemben a társadalomnak is alapvető érdeke, hogy Románia súlya – amit létszámban is mérnek, nem csak gazdasági teljesítőképességben – ne csökkenjen az Európai Unión belül – fogalmazott.

A demográfiai elöregedés elsősorban a gyermekvállalási kedv csökkenésének tudható be – vélekedett Kiss Tamás. De már ebben is nagy a bizonytalanság – nem tudni ugyanis, hogy a születési mutatókban felbukkanó újszülöttek közül valójában hány született itt és mennyi külhonban. Hozzáétette, Románia aktív, fiatal népessége nagyobb arányban él külföldön, mint ahogy azt a népszámlálás mutatja, így a korfa is kedvezőtlenebb a sugallt képnél.

Kapcsolódó írásaink