Külföld

Bolsonaro hívei rohamozták meg a brazil kongresszus épületét – VIDEÓ

A rendőrség könnygázzal oszlatott

Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök híveinek ezrei rohamozták meg Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap áttörve a rendőrségi kordont.

A televízióban mutatott felvételek szerint a tavaly októberi választások eredményével elégedetlen aktivisták behatoltak az előtérbe és feljutottak a brazil törvényhozás tetejére, jelentős anyagi károkat okozva az épületben, bezúzva az ablakok üvegeit.

Objektum doboz

A rendőrség könnygázzal oszlatott.

„Elítélem ezeket az antidemokratikus cselekményeket, amelyeket a törvény szigorával kell megtorolni” – hangsúlyozta Rodrigo Pacheco, a szenátus elnöke Twitter-üzenetében.

A tavalyi elnökválasztáson Bolsonaro baloldali ellenlábasa, Luiz Inácio Lula da Silva aratott győzelmet. A volt elnök mindazonáltal egyértelműen nem ismerte el választási vereségét és mandátuma lejártával Floridába távozott.

Bolsonaro híveinek egy része elutasította Lula győzelmének elismerését, azzal a nem bizonyított váddal, hogy az októberi elnökválasztást elcsalták. Brazíliavárosban tüntetések voltak, és december végén egy meghiúsított pokolgépes merényletről is érkeztek hírek.

A latin-amerikai ország új elnökét, Lulát január elsejével iktatták be hivatalába. Lula jelenleg hivatalos látogatáson van São Paulo államban.

Kapcsolódó írásaink