Külföld
Újabb botrány Őfelsége udvarában
Tettlegességgel vádolja bátyját Harry herceg

A Spare (Tartalék) című 416 oldalas memoárkötet január 10-én kerül világszerte a könyvesboltokba, a Guardian című brit lap azonban, amelyhez eljutott egy előzetes példány, már csütörtökön közölt néhány részletet a műből.
Csütörtök este a Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió is ismertetni kezdte a könyv egyes részleteit. A Guardian nem tárta fel, hogy honnan tett szert a rendkívüli titoktartással őrzött memoárkötet egy példányára, a tévétársaság viszont bejelentette, hogy a Spanyolországban tévedésből idő előtt árusítani kezdett változatból vásárolt egyet.
A legnagyobb feltűnést az a rész keltette, amelyben Harry – III. Károly király és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, a szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő unokája – felfedi, hogy Vilmos egy vita hevében tettlegességre ragadtatta magát vele szemben.
A könyv szerint az incidens még 2019-ben, Harry londoni otthonának konyhájában történt. A vita Harry amerikai felesége, Meghan hercegnő körül robbant ki, akit a Guardian által idézett leírás szerint Vilmos nehéz természetűnek, gorombának, nyers modorúnak nevezett.
Harry azzal vádolta bátyját, hogy „a sajtóban Meghanról elterjedt narratívát szajkózza”.
A könyvrészlet szerint a Vilmos részéről tettlegességig fajuló vita „látható sérüléseket” okozott Harry hátán, mivel Harry éppen a kutya itatótáljára esett, amely eltört alatta, és megvágta.
Vilmos ezután felajánlotta Harrynek, hogy üssön vissza, ahogy ez a gyerekkorukban lezajlott verekedéseik után is szokásuk volt, ám Harry erre nem volt hajlandó. Vilmos ezután távozott, de nem sokkal később visszatért, és bocsánatot kért – olvasható a könyvrészletben.
Harry szerint Vilmos már a vita kirobbanása előtt is forrt a dühtől, és a kedélyek csak még tovább hevültek, miután sértő megjegyzéseket vágtak egymáshoz.
Vilmos közölte öccsével, hogy csak segíteni szeretne, ám amikor Harry visszakérdezett, hogy Vilmos szerint ez a viselkedés tényleg segít-e bármin is, a trónörökös elvesztette önuralmát, és káromkodások közepette, a gallérjánál fogva a konyhapadlóra teremtette öccsét, miközben a nyakláncát is elszakította.
A Guardian szerint az egész könyvet keretként fogja össze az a keserűség, amelyet Harry érez amiatt, hogy ő csak a „tartalék” a királyi családban.
A memoár címe is erre utal, hiszen az elterjedt mondás szerint a mindenkori uralkodó akkor gondoskodik megfelelően a trónutódlásról, ha házasságából születik egy trónörökös (heir) és egy tartalék is (spare) arra az esetre, ha az elsőszülött utóddal történne valami.
Harry, aki házasságkötése óta a Sussex hercege címet viseli, jelenleg az ötödik a brit trónutódlási sorban.
A Sky News által csütörtök este ismertetni kezdett részletek szerint Harry feltárja a könyvben azt is, hogy afganisztáni katonai szolgálata alatt huszonöt embert ölt meg.
A herceg tíz évet töltött a brit fegyveres erők kötelékében, és kétszer szolgált az afganisztáni tűzvonalban. Először felderítőként, a második alkalommal Apache támadó helikopterekkel vett részt közvetlen harci bevetéseken.
A könyvében erről azt írja, hogy a legtöbb katona nem tudja, hány ellenséget ölt meg a csatákban, mivel az összecsapások körülményei közepette gyakori a célzás nélküli tüzelés.
„A laptopok és az Apache-ok korában azonban” az ő két afganisztáni szolgálatának minden mozzanatát rögzítették, és mindig pontosan tudta, hogy hány ellenséges fegyverest ölt meg. „Az én esetemben ez a szám huszonöt. Ez nem tölt el megelégedettséggel, de nem is szégyellem” – fogalmaz memoárjában a herceg.
Harry felfedi azt is, hogy Vilmossal együtt arra kérték apjukat: ne vegye feleségül ifjúkori kedvesét, Camilla Parker-Bowlest.
Károly akkori trónörökös – aki édesanyja, II. Erzsébet királynő szeptemberi halála óta III. Károly néven az Egyesült Királyság uralkodója – 15 évig élt házasságban Harry és Vilmos édesanyjával, az 1997-ben tragikus autóbalesetben elhunyt Diana hercegnővel, de az utolsó éveket már külön töltötték, majd 1996-ban el is váltak.
A könyvben Harry leírja: ő és bátyja megígérte Károlynak, hogy szívesen látják Camillát a családban, csak azt kérték, hogy ne vegye feleségül.
Károly azonban nem hallgatott rájuk: 2005-ben összeházasodott kedvesével, akivel a Dianával kötött házassága alatt is fenntartotta bensőséges kapcsolatát.
Az esküvő után Camilla, Károly második felesége a Cornwall hercegnője címet viselte, férje trónra lépése óta pedig ő a „Queen Consort”, vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese, és ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt.
A könyvet már hetek óta feszült figyelemmel várja a világ, különös tekintettel arra, hogy Harry és Meghan 2020 márciusában felhagyott a brit királyi család magas rangú tagjaiként rájuk háruló hivatalos feladatok ellátásával, és első gyermekükkel együtt Kaliforniába költöztek.
Harry többször is kifejtette, hogy az édesanyja részéről afrikai-amerikai gyökerű feleségével szembeni rasszista megnyilvánulásoknak komoly szerepük volt e döntésükben.
Harry és a királyi család között azóta is feszült a viszony, és különösen feltűnő ez a feszültség és elhidegülés Harry és Vilmos kapcsolatában.