Külföld
Felszólalt a Szlovák Nővérkamara

Tavaly novemberben kapott zöld utat a pozsonyi parlamentben Jana Žitňanská (Za ľudí) képviselő javaslata, amelynek köszönhetően az egészségbiztosító fizeti a szülésznők látogatását a terhes nőknél, illetve kismamáknál – írta meg kedden az Új Szó. Mint a cikkből kiderül, e szolgáltatást korábban is igényelhették az érdeklődők, a biztosítók közül azonban csak az Union térítette azt. Jana Žitňanská eredetileg 2023 januárjától számolt a változás bevezetésével, a törvény életbe lépésének határideje azonban 2024 januárjára tolódott.
Az érintettek összesen négy tanácsadásra lesznek jogosultak otthoni környezetben – az első kettőt a terhesség 20. hete után vehetik igénybe. A szüléssel ugyanakkor nem ér véget a munka – a kismamák a kórházból való távozás után 24 órán belül igényelhetik a szakosodott nővérek látogatását. Az utolsó, államilag támogatott konzultációra a gyermekágyas időszak alatt kerül sor. A szakember ilyenkor ellenőrzi az édesanya állapotát, valamint odafigyel arra is, megy-e a szoptatás.
A regisztrált szülésznők adatbázisa a Szlovák Nővérkamara weboldalán található, jelenleg azonban mindössze tizenegy személy szerepel a listán. Magyarán ez a szolgáltatás reálisan nem elérhetők az egész ország területén. A törvény elfogadása lépés lehet annak irányába, hogy a Felvidéken is hozzáférhető legyen az otthoni környezetben történő ellátás, mint számos fejlett államban.
A jóváhagyott törvénymódosítást, amely a szülés előtti és utáni időszakban segít az anyáknak, pozitívan értékeljük – mondta a lapnak Adriana Nemčoková. A kamara elnöke azonban hozzátette, nem gondolják azonban, hogy két látogatás a szülés előtt és két látogatás a szülés utáni időszakban elegendő, ezért úgy vélik, ez a lépés csak a kezdete azoknak a szükséges változásoknak, amelyeket nemcsak a szülésznők követelnek, hanem maguk a nők is.