Külföld

Jelentős változás Romániában a betegellátás terén

Módosult Romániában az egészségügyi rendszer működését szabályozó keretszerződés. Az újdonságok a kórházak finanszírozását is érintik.

Jelentős változás Romániában a betegellátás terén
Idősebb beteg fogadása egy rendelőben (képünk illusztráció)
Fotó: MH

Mivel az idei román költségvetési törvény elfogadására vonatkozó döntéshozatali folyamatot nem sikerült időben lezárni, a bukaresti kabinet 2023 márciusának végéig meghosszabbította az egészségügyi rendszer működését szabályozó éves keretszerződés érvényességét – írta meg hétfőn a Székelyhon. Ez egyebek mellett annyit is tesz, hogy számos újdonsággal szembesülnek majd a polgárok.

Utóbbiak közül talán a legfontosabb, hogy január elsejétől nem kell fizetniük a háziorvosi szolgáltatásokért azoknak, akik nem rendelkeznek egészségbiztosítással. Az érintetteknek természetesen csak az alapvizsgálatok lesznek ingyenesek, de például ártámogatott vagy ingyenes gyógyszerreceptet már nem kaphatnak. Sőt, ha például laborvizsgálatra utalják őket, akkor a küldőpapírt kiállítja ugyan a háziorvos, de a többi költséget magának a betegnek kell állnia.

Mint a lap írja, Hargita megyében több tízezer személyt érinthet kedvezően e rendelkezés. A térség háziorvosainak a pácienslistáin ugyanis összesen 306 449-en szerepelnek, ám közülük csak 244 483-an rendelkeznek egészségbiztosítással.

A keretszerződés egy másik újdonsága a kórházak finanszírozását érinti. Itt a covididőszak lezárultával az intézmények visszatérnek a korábbi metódushoz, azaz az elvégzett szolgáltatások alapján juthatnak forrásokhoz.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom