Külföld

Kína 2020-ban észak-koreai disszidenst adott át Japánnak

Kiderült, hogy egy évtizedekkel korábban Észak-Koreába költözött japán nő unokája

Amennyiben ezen értesülések valósak, úgy kifejezetten meglepő a lépés Kína részéről, hiszen szinte kivétel nélkül minden észak-koreai disszidenst visszaküldenek Észak-Koreába – írja a liner.hu.

Kína 2020-ban észak-koreai disszidenst adott át Japánnak
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Kim Won Jin

A South China Morning Post egy forrás beszámolója nyomán jelentett arról, hogy Kína 2020-ban egy észak-koreai disszidenst adott át Japánnak, miután kiderült, hogy egy évtizedekkel korábban Észak-Koreába költözött japán nő unokája.

A forrás pénteken megosztotta, furcsa lépés ez Kína részéről, hiszen Peking nagyon ritkán ad át észak-koreai disszidenseket, ugyanis a kínai hatóságok jellemzően szinte azonnal visszaküldik Észak-Koreába az érintetteket.

A húszas éveiben járó disszidens valamikor 2020 tavaszán utazott Kínába, s még abban az évben decemberben elküldték Japánba, miután a japán minisztérium hosszasan tárgyalt a kínaiakkal az átadásról. Mindez akkor történt, amikor Japán és Kína is enyhített a bevezetett határellenőrzések szigorán, hogy a koronavírus-járvány közepette ne omoljon össze a gazdaság.

Mint írják, a disszidenst támogató szervezet egyik tisztviselője megosztotta, csupán a két ország közötti aktuális politikai helyzettől függ, hogy Kína átadja-e a japán származású disszidenseket Japánnak. Ahhoz képest, hogy az átadás már két éve történt, a kínai külügyminisztérium semminemű információt nem közölt az eset kapcsán.

Kapcsolódó írásaink