Külföld
Benedek számára fontos volt a keresztények egysége

„A kereszténység egysége, a vallások közötti párbeszéd, a vallás és a társadalom együttélése különösen szívügye volt. Párbeszédet igyekezett kialakítani a zsidókkal és a muszlimokkal, valamint világszerte minden keresztény felekezettel” – írta szombaton Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök
„Nemcsak a katolikusok, hanem sokan mások is világos iránymutatást találtak írásaiban és beszédeiben” – utalt a szövetségi elnök Joseph Ratzinger, XVI. Benedek néven 2005 és 2013 között a katolikus egyház vezetője kiemelkedő teológiai és filozófiai műveltségére.
Olaf Scholz szövetségi kancellár szerint „a világ egy bölcs teológust veszített el” – fogalmazott az SPD politikusa a Twitteren.
Norbert Lambert (CDU), a Bundestag korábbi elnöke a nyugalmazott pápára emlékezve a teológus „kiemelkedő jelentőségű munkásságáról” szólt. Két németországi eseményt említett: az egyik 2004-ben volt, amikor Jürgen Habermas német filozófussal a Müncheni Katolikus Akadémián vitatkozott a hitről és az észről, mint a nyugati kultúra meghatározóiról, valamint a német szövetségi parlamentben, a Bundestagban 2011 szeptemberében elmondott beszédéről, melyet XVI. Benedek hivatalos németországi látogatása keretében tartott. Mindkét alkalom az intellektuális ragyogás és a személyiség szerénysége ritka ötvözetének bizonyítékát adta – mondta el Lambert szombaton Berlinben.
Benedek mindig szívében hordozta a hazáját – mondta Markus Söder (CSU) bajor miniszerelnök szombaton. „Halála megérintett, mint sokakat Bajorországban és az egész világon. A 20. század egyik legnagyobb teológusát veszítette el vele a társadalom. Viharos és kihívásokkal teli időszakban volt a katolikus hívek vallási vezetője. Szülőföldjén sokan nemcsak pápaként, hanem alázatos lelkipásztorként is őrzik hálás emlékezetükben” – tette hozzá.