Volodimir Zelenszkij egy ukrán oligarchának köszönheti a karrierjét

Keleti szomszédunk függetlenné válásakor az elnöki hatalom előbb a „reformkommunisták”, Leonyid Kravcsuk (1991–1994) és Leonyid Kucsma (1994–2005), majd a mellettük felnövekvő oligarchák, Viktor Juscsenko (2005–2010), Viktor Janukovics (2010–2014) és Petro Porosenko (2014–2019) kezébe került. Juscsenko és Porosenko népszerű politikusok voltak a szónak abban az értelmében, hogy mindkettejüket egy-egy Nyugatról támogatott tömegmozgalom, az előbbit a „narancsos forradalom”, az utóbbit pedig az „Euromajdan” segítette az ország élére. Ugyanakkor mindketten csúfos kudarcot vallottak: Juscsenko 2010-ben 5,5 százalékos eredménnyel már az elnökválasztás első fordulójában kihullott a jelöltek közül, Porosenkót pedig 2019-ben közel háromnegyedes fölénnyel verte az „outsider” Volodimir Zelenszkij.

Itt érdemes megjegyezni, Ukrajnában nem létezik a magyarországihoz hasonló, viszonylag merev pártstruktúra. A különféle politikai formációk kérészéletűek, a Juscsenko mögött álló Mi Ukrajnánkat (Nasa Ukrajinyi) például 2001-ben alapították, és egy évtized múltán már csak alig több mint 1 százalékot ért el a választáson. Ennek fényében a Zelenszkij hátországát biztosító, 2017 decemberében bejegyzett a Nép Szolgájának (Szluha narodu) sikere is csak annyiban rendkívüli, hogy nem relatív, hanem abszolút többséget szerzett.

Miért keltett mégis óriási feltűnést az elnökváltás? Porosenko egyaránt élvezte az EU és Washington bizalmát, egymás után verte keresztül a Verhovna Radán, a törvényhozáson a reformjavaslatait, és a ’90-es évek óta nem látott szintre szorította vissza az államadósságot. Elődjével, a Moszkva-barát Janukoviccsal szemben tehát – látszólag – semmi sem predesztinálta a bukásra, hacsak az nem, hogy autokrata stílusa és szélsőséges nacionalizmusa miatt számtalan ellenséget szerzett. Közéjük tartozik a médiamágnás Ihor Kolomojszkij is.

Kolomojszkij a rendszerváltáskor a PrivatBankkal alapozta meg gazdagságát, ami tulajdonképpen a Postabank ukrán megfelelője, annak minden botrányával és politikai machinációjával együtt. Ciprusi és izraeli állampolgár, 2014 márciusától egy éven át pedig a Dnyipropetrovszki Területi Állami Közigazgatási Hivatal (e terület szülötte ő maga és Volodimir Zelenszkij is) elnöke volt. Az érdekeltségébe tartozott az Inter és az 1+1 kereskedelmi televíziós csatorna – a magyar hasonlatoknál maradva lényegében az ukrán RTL-csoport –, amely sztárt csináltak Volodimir Zelenszkijből. Bár Kolomojszkij nyugatos gondolkodású oligarcha, hamar összetűzésbe került Porosenkóval, aminek folyományaként 2015-ben előbb politikai pozícióját volt kénytelen feladni, 2016-ban pedig államosították a PrivatBankot. Ezek után Genfbe, majd Tel-Avivba költözött.

Zelenszkij Kirvij Rihben látta meg a napvilágot. Ugyan jogásznak tanult, de már középiskolás korában kitűnt akrobatikus mozgásával és művészi érzékével, sorra nyerte a versenyeket, így inkább hivatásos színész lett. Társulata, a Kvartal 95 kezdeti népszerűségét kihasználva 2003-ban azonos néven produkciós irodát alapított, de a vállalkozás csak 2010 után futott fel igazán, amikor elkezdtek Kolomojszkijnak dolgozni. 2012 és 2016 között (egy parlamenti vizsgálat szerint) 41 millió dollárt kaptak a PrivatBanktól. Habár Volodimir Zelenszkij minden hivatalos kapcsolatot megszüntetett az oligarchával, amikor az száműzetésbe vonult, a Szabad Európa Rádió riportja szerint 2017 február 10-től 2018 június 9-ig tizenegyszer repült Svájcba, és még legalább két alkalommal Izraelbe.

Bizonyíthatóan mindössze egyszer találkozott Kolomojszkijjal, az egyik születésnapján, ugyanakkor gyakori útitársa volt Andrij Bohdan, az üzletember ügyvédje, és tény az is, hogy nem szűkölködött a választási kampány során. Az elnöki székért folytatott versenyben egyébként nem brillírozott. Rendszeresen belefutott olyan ígéretekbe, amelyek nem tartoznak az elnöki kompetenciába, vagy már rég törvénybe iktatták, a kötelező tv-vitát pedig úgy kerülte el, hogy alternatív időpontot és helyszínt követelt, majd miután Porosenko ezt elfogadta, egyszerűen lekéste a felvételt.

A fő választási ígérete az EU- és a NATO-csatlakozás volt, valamint a korrupció elleni harc, karakterében pedig a népszerű sorozathősét, a nép szolgája kissé együgyű, de a hazájáért mindenre kész történelemtanárát hozta, amivel Porosenkót épp annyira sikerült meglepnie, mint annak kül- és belföldi támogatóit. A legnagyobb meglepetés azonban valószínűleg őt érte 2019. május 20-án.

Hogy mit kezdett a nyakába szakadó elnöki hatalommal, és hogyan kezelte a háborús válságot, cikkünk második részéből derül ki.