Külföld
Várjuk a KFOR válaszát a szerb kérésre
Ana Brnabić szerb miniszterelnök nemrég kifejtette, nem hisz a forgatókönyvben, miszerint a koszovói hatóságok erőszakkal eltávolítanák az úttorlaszokat Koszovó északi részén

Ana Brnabić szerb miniszterelnök nem hisz abban, hogy a koszovói rendőrség erőszakkal eltávolítaná az úttorlaszokat az ország északi részén. A vajma.info idézi a miniszterelnököt, aki úgy fogalmazott: „Nem hiszek egy ilyen forgatókönyvben. Van elég belátás a nemzetközi szereplők, mindenekelőtt a KFOR részéről” – mondta újságírói kérdésre a miniszterelnök.
A miniszterelnök, a KFOR-ral való együttműködést jónak nevezte, valamint hangsúlyozta: komolyságot tanúsítottak, hiszen továbbra is mérlegelik Szerbia azon kérését, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozatával összhangban a szerb biztonsági erők visszatérhessenek Koszovóba.
Ana Brnabić elmondta, továbbra is türelmesen várják a KFOR válaszát, azonban a miniszterelnök egyúttal elmondta, nem tudja, hogyan lehetne újabb megállapodást kötni a koszovói probléma megoldására, hiszen még a 2013-as brüsszeli sem hajtották végre, amire az EU garanciát vállalt.
Ennek nyomán a szerb kormányfő úgy fogalmazott, most inkább az a kérdés, ki fogja az első megállapodás végrehajtását garantálni.