Külföld
Putyin szerint a Nyugat meg akarja osztani a történelmi Oroszországot
Az orosz közszolgálati televízióban sugárzott interjúban Putyin kijelentette: „Minden a geopolitikai ellenfeleink politikáján alapul, akik meg akarják osztani a történelmi Oroszországot”

Az orosz elnök ismételten bírálta Kijevet és nyugati szövetségeseit, akik „elutasítják a tárgyalásokat”. Ő viszont – mint mondta – „kész tárgyalni a folyamat valamennyi résztvevőjével az elfogadható eredmények érdekében”.
„Mindig is arra törekedtünk, hogy minden nézetkülönbséget békés eszközökkel oldjunk meg, tárgyalások útján” – tette hozzá.
Az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer Ukrajnába történő szállításával – amelyről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatásán született megállapodás – kapcsolatos kérdésre válaszolva az orosz elnök kijelentette, hogy „száz százalékban” bizonyos abban, hogy az orosz erők megsemmisítik az ukrán hadsereg által amerikai szövetségesétől hónapok óta kért fegyverzetet.
„Moszkva és Minszk, a két közeli szövetséges kapcsolataitól senkinek sem kell tartania, nem valaki ellen irányulnak, hanem a közös érdekeket szolgálják” – mondta vasárnap szintén az orosz állami televízióban vasárnap Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője arra reagálva, hogy Berlinben aggodalmuknak adtak hangok Putyin elnök december 19-i minszki látogatása kapcsán.
Putyin a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „az orosz–fehérorosz gazdasági, kulturális, humanitárius, biztonsági és védelmi kapcsolatokat vitatták meg”.